Belföld

CPAC – Orbán Viktor: a progresszív vírus ellenszere, hogy nemet kell mondani a migrációra, a genderre és a háborúra

“Progresszív liberális laboratóriumokban” kifejlesztett vírustámadás alatt áll a nyugati világ, de Magyarországon megvan az ellenszer: nemet kell mondani a migrációra, a genderre és a háborúra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) csütörtökön Budapesten.

    Orbán Viktor az Alapjogokért Központ által Együtt erő vagyunk! címmel megrendezett kétnapos esemény nyitónapján mondott beszédében a “szabad világ védelmezőiként” köszöntötte a konferencia résztvevőit, és azt mondta, hogy Magyarország egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikísérletezik. Magyarország az a hely, ahol nemcsak beszéltek a progresszív liberálisok legyőzéséről és egy konzervatív, keresztény politikai fordulatról, hanem azt meg is csinálták – jelentette ki.
    “Mi vagyunk a bizonyíték: csak a konzervatív politika segíthet ott, ahol a liberálisok, a baloldaliak romba döntöttek egy országot” – fogalmazott, hozzátéve, a magyar sikertörténet azóta is tart.
    Kifejtette: bár a magyar siker fényes volt 2010-ben, ez 2015-ig senkit sem érdekelt, a magyar kísérlet világhírnevét valójában Soros Györgynek köszönhetik.
    Ha Soros György “nem támadja meg Magyarországot, nem hirdeti meg a programját, hogy illegális bevándorlók millióit akarja a zsoldjában álló NGO-k segítségével Európába telepíteni, akkor mi soha nem kerültünk volna a világsajtó címoldalára” – mondta Orbán Viktor. Egyúttal emlékeztetett: amikor elárasztották illegális migránsokkal a Balkánt, és kiépítették az Európa szívébe vezető embercsempész-útvonalat, akkor “beleütköztek Magyarországba”. “Mi megálljt parancsoltunk, felvettük a kesztyűt, védekeztünk, kerítést építettünk, és megvédtük a hazánkat” – hangsúlyozta.
    Ugyanakkor – folytatta -, rájött, hogy csak akkor tudják megvédeni az országot, ha a szellemi, ideológiai csatákat is vállalják, ugyanis “a migráció fontos része a liberális progresszívek filozófiájának”.
    Úgy értékelt: a nemzet a Nyugat nagy találmánya, a “szabad világ szíve közepe”, de a szabad világ minden nemzete támadás alatt áll.
    “Mindannyian támadás alatt állunk, Európában éppúgy, mint Amerikában (…), a támadás nem gazdasági természetű, egy biológiai fegyverrel van dolgunk, egy vírustámadást indítottak ellenünk. Ezt a vírust a progresszív liberális laboratóriumokban fejlesztették ki” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy “a vírus nem kiszökött, hanem kitenyésztették, szaporítják, és terjesztik az egész világon”.
    Hangsúlyozta: nemzet a nyugati világ Achilles-sarka is egyben, és ha a nemzetek szétbomlanak, akkor elvész a szabad élet lehetősége, a Nyugat elbukik. A haza nélküli emberek sohasem lehetnek szabadok, csak földönfutók, ide-odatelepítettek, a globális elit játékszerei – figyelmeztetett.
    Rámutatott, hogy ez a támadás sikeres. “Nem áll jól a Nyugat szénája a civilizációk versenyében”, és az a legrosszabb, hogy “ezért csak magunkat okolhatjuk” – mondta a kormányfő, jelezve: az illegális migráció lényege a nemzeti közösség lerombolása.
    Ugyanez a célja a woke mozgalomnak és a genderpropagandának is – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ezeket a kommunizmushoz és a marxizmushoz hasonlította, mondván, ezen ideológiák hatalmi bázisa is az, hogy mesterségesen kisebbségekre szabdalják a nemzetet, hogy aztán viszályt szítsanak a csoportok között.
    Orbán Viktor a nyugati nemzeteket veszélyeztető harmadik vírusvariánsként a progresszív külpolitikát nevezte meg, amely “mindig háborúba sodor bennünket”. A színes forradalmak a szabadság jelmondatával indultak, liberális, progresszív átneveléssel, emberjobbítással folytatódtak, majd káosz és magára hagyott országok miatti szégyen maradt utánuk – fogalmazott.
    Orbán Viktor úgy értékelt: ha Donald Trump vezetné Amerikát, ma semmilyen háború nem sújtaná Ukrajnát és Európát. “Térjen vissza, elnök úr, és tegye naggyá ismét Amerikát, és hozzon nekünk békét!” – hangoztatta.
    Kijelentette, a progresszívek mindig birodalmi politikát folytatnak, diplomáciai nyomást gyakorolnak a nemzetekre, elvárják, valljanak színt: támogatják-e a migrációt, a genderpropagandát, a családok relativizálását, a gyermekek szexualizálását. Aki nem hajlandó erre, az ellenség, és kihirdetik rá a “liberális fatvát” – fogalmazott.
    A progresszívek legújabb birodalmi külpolitikai célja az, hogy az Európai Unió tagállamaitól elvegyék a saját külpolitika jogát. Meg kell őket állítani, ez lesz az előttünk álló hónapok legnagyobb csatája Brüsszelben – mondta.
    Kijelentette: a népakarat, vagyis maga a demokrácia a progresszív erők legfőbb gyengesége, “itt lehet megfogni őket”.  
    Hangsúlyozta, a progresszív vírus ellenszere itt van Magyarországon, mindenki számára hozzáférhető, minden variáns ellen véd, szabadon vihető, egy “kis lokális hangolással” bárhol működik, és mellékhatása sincs.
    “Annyi az egész, hogy választás előtt hatalmas betűkkel és jól láthatóan fel kell írni a zászlóra: no migration, no gender, no war” (nem a migrációra, nem a genderre, nem a háborúra)” – fogalmazott Orbán Viktor.
    Emlékeztetett, a magyarok megállították a migrációt a határnál, betiltották az iskolai genderpropagandát és megalkuvás nélkül dolgoznak a békéért, “és a dolog működik”. Hozzátette, az emberek érzik, hogy a “bőrükre megy a játék”, azt a politikai erőt támogatják, amely az egész nemzetet védi, és érdekeiket képviseli.
    A jobboldali erők sikerére utalva kiemelte: az elmúlt években “nagy európai szentélyeket” – Budapestet, Varsót, Rómát, Jeruzsálemet – már elfoglaltak, és Bécs sem reménytelen, de a modern demokrácia két fő szentélye, Washington és Brüsszel még mindig “a liberálisok kezén” van. “Tegyünk róla, hogy ne így legyen!” – szólított fel Orbán Viktor.    
    

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt a tiszás gyűlöletkampány újabb állomása: egyenlőségjelet rajzoltak Lázár János és a merényletben meghalt Charlie Kirk neve közé, akasztanák is a minisztert

cs3_szerk2

A terveik szerint a jelenlegi 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát

cs3_szerk2

Erről sem fog beszámolni a baloldali média: követendő példává vált Orbán Viktor

cs3_szerk2

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2

Folyami hajós kiképzés kezdődött a szentesi katonák részvételével

cs3_szerk2

Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani!

cs3_szerk2

Újabb leleplező felvétel: Tarr Zoltán nem csak Etyeken beszélt arról, hogy a Tisza a választásokig szándékosan titkolja a programját

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2