Belföld

Különleges jelenség fog feltűnni az égen

Látványos együttállás, “bolygósorakozó” lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a két bolygó már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen.

Akinek nagyon éles szeme van és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt. Egy egyszerű kézi távcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost.

ENNEK SEGÍTSÉGÉVEL A VÉNUSZ VAKÍTÓAN FÉNYESNEK, MÍG AZ URÁNUSZ EGY HALVÁNY, ZÖLDES-KÉKES CSILLAGNAK LÁTSZIK MAJD A VÉNUSZTÓL BALRA, KICSIT LEFELÉ.

A Vénusz már negyed nyolc körül megpillantható lesz, és iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt. A halvány bolygót azonban csak fél kilenc körül lehet majd meglátni.

Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025. júliusában találkozik az égbolton, ám akkor megközelítőleg másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.

A nem mindennapi tavaszi bolygósorakozóról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon – írták.

origo.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto