Belföld

A Dal 2023 – Kezdődik a verseny az év dala címért

Tíz versenydallal veszi kezdetét szombaton, március 11-én este A Dal 2023, a nézők 19 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

    A szombati élő műsorban aZorka előadásában a Tavasz, tél; az Escape My Shadowstól az Emlékezni Rád; a HolyChickstől a Víz alatt levegő; Kovács Árontól a Lennél; a Mirrortól a Hív még; az OliverFromEarth előadásában az Utoljára látni nehéz; Szebényi Dánieltől a Vigasztaló; Szirtes Dávidtól Az igazi történeted; a The Anahittól a Bírom Még és Varga Zsuzsa tolmácsolásában a Te beszéled a nyelvemet című szerzemény hangzik el.
     A Dal 2023 mezőnyét ismét szakmai zsűri értékeli. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere ötödik alkalommal keresi az év dalát. A műsor 2012-ben Wolf Katival a zsűriben indult, tavalyi visszatérése után ismét helyet foglal az ítészek között. Szintén harmadszor pontozza a versenydalokat a szájharmonikavirtuóz Ferenczi György, míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete másodszor csatlakozik az értékelőkhöz.
    A dalok élő adásban mérettetnek meg, fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg.
    Magyarország egyetlen dalválasztójában ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várja a nézőket szombat esténként. A Dal színpadán először keresik együtt a zsűrivel, valamint a közönséggel az év dalát. Rókusfalvy Lili idén harmadszor vezeti a showt, míg Fodor Imre első alkalommal lesz a Duna emblematikus műsorának házigazdája.
    A győztesről idén is a közönség dönt. A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak 4-4 dal kerül a döntőbe és ezzel közelebb Az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez.
    A győztes dal előadója – Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
    A műsor közösségimédia-felületein – a Facebookon, az Instagramon, a hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján -, valamint adal.hu oldalon számos érdekességet találnak az érdeklődők.

MTI

Kiemelt kép: mediaklikk.hu


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

Orbán Viktor: 2024 reményteljes év lesz

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább