Vélemény

Moderari: A világ legmakacsabb madara

A magyar Országgyűlés ellenzéki tagjai közül 2022-ben megalakult az LMBTQ képviselőcsoport, akik a Magyarországon – szerintük – élő öt-hatszázezer homoszexuális irányultságú ember képviseletét vállalták fel. (Csendben jegyzem meg, hogy az IPSOS 2021-es nemzetközi felmérése szerint Magyarországon a lakosság 1%-a, azaz körülbelül szűk százezer ember vonzódik a saját neméhez.)

E kiváló honatyák és honanyák a minap közleményükben a miniszterelnök évértékelő beszédét a maguk részéről homofóbnak találták, ami megsérti az LMBTQ „társadalmat”.

A miniszterelnökünk ugyanis évértékelőjében – a felelős megnevezése nélkül – el merte ítélni a 15 éves diákjával szexuális viszonyt folytató tanár tettét.

Ezzel együtt Orbán Viktor még véletlenül sem beszélt az inkriminált viszony homoszexuális jellegéről. Nagyon határozottan tört viszont pálcát afölött, hogy egy felnőtt, korosodó tanár elcsábította a tőle érzelmileg függő fiatal diákot, – kihasználva lelki labilitását, válságát – és szexuális aktust végzett vele.

Meggyőződésem, hogy ezt a cselekményt a miniszterelnökkel együtt minden ép lelkű ember elítéli. A homoszexuálisok is! Attól, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, az erkölcsi iránytűje pont ugyanolyan jól működik, mint annak, aki az ellenkező nemet szereti.

Az LMBTQ képviselőcsoport közleménye szerint ez az erkölcsi ítélet mégis „kirekesztő” és összemossa az LMBTQ társadalmat a pedofil bűnelkövetőkkel, valamint megsérti a magyar homoszexuálisokat.

Hazudnak? Persze, megint; és ezzel a nyilatkozattal még nem is ez a legnagyobb baj. Az ilyen ostoba ellenzéki politikai nyilatkozatok mossák össze a perverziók miatt érzett természetes megbotránkozást a homoszexualitással és a homofóbiával. Pedig – ahogy a szülőfalumban mondják – nem egy a szőr a selyemmel.

Amikor az ellenzéki képviselők fenti nyilatkozatukhoz hasonlóan megtagadják a valóságot, arról mindig a világ legmakacsabb madara jut eszembe: a sün, ami csak akkor hajlandó repülni, ha felrúgják.

Moderari



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Moderari: a TISZA párt már nem csak a képviselőjelöltek ellen folytat erőszakos lejárató kampányt, hanem az egyszerű választópolgárok ellen is

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto