Belföld

Elhunyt Dunai Tamás színművész

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

Dunai Tamás 1949. július 7-én született Mohácson. 1973-ban Szegeden magyar-francia szakon végzett a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán, majd 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát.


A főiskola elvégzése után a Madách Színház tagja lett, 1992-ig ott játszott, majd szabadúszóként dolgozott, az utóbbi években pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház állandó fellépőjeként láthatta a közönség.
Pályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi szerep, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez. Rendszeres közreműködője volt a Madách zenés darabjainak, a Macskáknak, a Doctor Herznek és a Mária evangéliumának, számos vers- és sanzonfelvétel őrzi emlékét, s néhány filmben (Teketória, Angi Vera, Dóra jelenti, Állatkerti mesék, Gyanú, Made in Hungária) is játszott.


A televízióban sok vers- és sanzonfelvétele volt, A szerencsétlen flótás tévéjátékban szerepelt. A rádióban Hans Castorp szerepét játszotta Thomas Mann A varázshegy című művében. Önálló estjeit Olvasólámpa zenével, Szikrák jégkockával címmel adta elő.


Gyakran fellépett a Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band vendégeként is, Magyarországon és külföldön egyaránt. Tagja volt a Színészzenekarnak, klarinéton és szaxofonon játszott.
1996 óta háromszor hívta meg a BBC Világszolgálat, hogy a magyar adás állandó munkatársainak beszédkultúrájával foglalkozzon, 2006 szeptemberétől a Madách Musical Műhely osztályvezető tanára volt.


2004-ben rendezőként is bemutatkozott az Ez nem ugyanAz című musical esttel.
1985-ben Jászai Mari-díjat, 1989-ben Greguss Zoltán-díjat kapott. 1997-ben érdemes művész kitüntetésben részesült. 1998-ban Emerton díjat, Az év musical énekese elismerést vehette át. 2000-ben Mensáros-díjjal jutalmazták művészetét. 2015-ben Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott, a következő esztendőben pedig szülővárosa, Mohács díszpolgárává választották. 2017-ben Tolnay Klári-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.


Dunai Tamás temetéséről később intézkednek – közölte a család.

Forrás: MTI, Kép: dunaitamas.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

E-mailben és telefonon is be lehet jelenteni, ha valaki nem kapta meg a Voks 2025 szavazólapját

cs3_szerk2

Négy útlevél, folyamatos ingázás Brüsszel és Kijev között: bemutatkozik az ukrán tiszt, aki Magyar Péter útját egyengetheti

cs3_szerk2

Óriási bejelentés: Magyarországon lesz a BYD európai központja

cs3_szerk2

Központban a családok – Ma van a Család Nemzetközi Napja

cs3_szerk2

Minden magyar faluban lesz ATM, a 150 ezres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét pedig minden banknak biztosítania kell

cs3_szerk2

Nyilvánosságra hozták a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentést, amiből a vártnál is sötétebb titkok derültek ki

cs3_szerk2

Véget ért a nemzetbiztonsági bizottság ülése: mutatjuk a legfrissebb részleteket az ukrán kémbotrányról

cs3_szerk2

Orbán Viktor megüzente: jöhetnek további titkosszolgálati akciók, a Voks 2025 szavazást akkor is végigviszik + VIDEÓ

cs3_szerk2

Szabó István filmjét is vetítik a Cannes-i fesztiválon

cs3_szerk2