Vélemény

Hámori Tamás: Ami fontosabb, mint az én minősítgetésem

“Kiderült, a 15 éves fiút szerető negyvenes iskolai dolgozó pedagógiai asszisztensként dolgozott az iskola felső tagozatos gyerekeivel. Aztán, mikor több szülő jelezte, Zsolt bácsi meleg propagandát folytat, az igazgató áthelyezte alsóba!

Ami vagy nagyon ostoba döntés, vagy tudatos.

Az történt, ami várható volt. Zsolt bácsi nemi felvilágosító órákat tartott a kicsiknek. Természetesen kizárólag a saját szemszögéből.

Nos. Ped. asszisztens eleve nem tarthat órát. Nem az a dolga. (Nem is kell oklevél a munkakör betöltéséhez.)

Ped. asszisztens többnyire huszonéves fiatal, aki levelezőn tanul. Negyvenes férfi ritkán. Zsolt mégis ott volt. Véletlen?

Kitett egy videót, amelyben eldicsekedett a kapcsolatával. És mellé tette a nehéztüzérséget, TASZ, Helsinki Bizottság, Amnesty…

Miért? Hiszen (sajnos) 2002 óta a fiatalkorú fiú jogilag nyugodtan lefekhet a felnőtt férfival. Az Alkotmánybíróság így döntött.

Tehát, ebből a szempontból semmi (jogi) probléma.

Viszont, a ballib oldal által hisztériásan támadott gyermekvédelmi törvény épp az ilyesmitől védi a gyerekeinket! Tehát Zsolt bácsit bizony erről az oldalról érheti “bántás”. És erősen tartok tőle, pontosan erre van kihegyezve a történet. Mivel természetesen elbocsátották, csak kicsit kell hazudni, és a nemi életére fogni, hogy amiatt küldték el, máris lehet menni Strassbourgba, Hágába panaszkodni, pereskedni!

Ami meg külön szomorú. Ez az ember volt a PDSZ tüntetéseinek egyik fő szervezője. És a többi mellett a PDSZ-t is felsorolta, mint védelmezőjét! Hát, remélem, sok szülő és kolléga elgondolkodik, kivel is árulnak egy gyékényen…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Radics Béla: Domain tolvajok jönnek-mennek. Kisstílű trollokból viszont soha nem lesz miniszterelnök!

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

“Szavazzatok Orbán Viktorra, és így elkerülhetitek ugyanazt a szörnyű folyamatot, ami Svédországban történt”

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő világ! A családjaitok jövője a tét!

cs3-szerkeszto

Lánczi Tamás: Hány eurót ér egy ukrán ember élete?

cs3-szerkeszto