Belföld

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

agriculture

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Komáromban tartott fórumon.

    Feldman Zsolt az agrárgazdaság 2023 és 2027 közötti támogatási feltételrendszeréről beszélve elmondta, hogy több fontos  – az Európai Unió által előírt – változásra fel kell készülnie az a 2027-ig tartó időszakban a magyar gazdáknak. A helyes mezőgazdasági és környezeti állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírások alapján – néhány kivételtől eltekintve, például aki 10 hektár alatti szántóterületen gazdálkodó, vagy akinek a területein legalább 75 százalékban állandó gyep van – minden gazdálkodónak kötelező lesz a szántóterületének bizonyos részét nem termelő területként vagy tájképi elemként fenntartani. A különböző tájelemek – így például a táblaszegély, az erózióvédelmi sáv, a fás-cserjés sáv, a szántóföldi művelés alatt nem álló vízvédelmi sáv vagy a kis vizes élőhely támogatható terület, ha elszámolják a HMKÁ előírásnak a teljesítésébe, de feltétel, hogy a tábla legfeljebb 50 százalékát foglalhatja el, akkor is, ha több tájelem van a táblán és akkor is, ha a 0,25 hektáros támogathatósági küszöb alatt van – hangsúlyozta az államtitkár.
    Feldman Zsolt elmondta, hogy a nem termelő terület vagy tájképi elem kötelező fenntartása kapcsán a gazdaság összes szántóterületének méretéhez viszonyítva két lehetőség választható majd. Az első szerint a szántóterület legalább 4 százalékának megfelelő területet kifejezetten nem termelési célú területként vagy tájképi elemként kell fenntartani – ebbe beleértve a parlagon hagyott földterületet is. A második lehetőség pedig az, hogy a szántóterületének legalább 7 százalékából legalább 3 százalékában tartson fenn parlagon hagyott területet vagy nem termelési célú tájképi elemet, a fennmaradó 4 százaléknak megfelelő területen tájképi elem, parlag, ökológiai másodvetés, vagy nitrogénmegkötő növény is lehet.
    Erre az évre az unió még lehetővé teszi, hogy a parlagterületet akkor is elszámolhassa a termelő a HMKÁ teljesítésébe, ha azon szántóföldi növénykultúrát termeszt (kivéve kukoricát és szójababot, amit az Európai Bizottság nem engedélyezett) – olvasható a közleményben.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Varga Mihály: a második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is maradnak a kötelező akciók

Szabó Viktor

Magyar mezőgazdasági szakmai szervezetek az ukrán gabonaimport újbóli korlátozását kérik az uniótól

Szabó Viktor

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szabó Viktor

Belügyminisztérium: a pedagógus átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul

Szabó Viktor

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

Szabó Viktor

Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi

Szabó Viktor

Már egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok

Szabó Viktor

Napelemesek figyelem! Kocsis Máté az éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább