Kistelek

Év eleji beszélgetés Nagy Sándorral, Kistelek polgármesterével

Kistelek, Csongrád-Csanád vármegye egyik legkedvezőbb fekvésű települése. A jövőkép szempontjából az egyik kiemelt tényező, hogy az itt élő lakosság a lehetőségekhez képest jól érezze magát és a közösség az otthonává váljon.

Nagy Sándor Kistelek polgármestere az 2022-es időszak értékelését azzal kezdte, hogy az év elején a pályázhatóság és a megvalósítások előkészületével indítottak.

„Az egyik legnagyobb projektünkre készültünk, amely a városközpontot érinti leginkább a 2022-es év tekintetében és nagy reményekkel. Egyedi kormánydöntésen alapuló pályázatot nyújtottunk be, amit be kellett látnunk időközben, hogy át kell értékelni, bár az egyeztetések már elindultak. A háború okozta bizonytalan helyzet problémákat vetett fel nem csak nálunk, hanem más önkormányzatoknál is, amelyek hatására átértékelődtek a lehetőségeink. Két út volt előttünk ebben a tekintetben. Az egyik alapján megkeressük azt, ami felhasználható és így milyen források állnak a rendelkezésünkre vagy bezárunk intézményeket. A nehéz helyzetben az mindenképpen pozitív, hogy ez egy kicsit felrázott bennünket és előtérbe került az energetikai fenntarthatóság a város üzemeltetése szempontjából. Azt néztük mi az, ami energetikai szempontból megoldható. 95%-ban termálvízzel fűtünk, amivel úgy gondolom óriási előnyünk van. Az év második felében arra épült minden és ez jellemző a 2023-as évre is, hogy hogyan tudjuk még jobban menedzselni a településünket.

A fejlesztések tekintetében nem panaszkodhatunk, hiszen felépült a református templom, amely a város életében óriási dolog. Ennek tervezésekor már egy újabb kis városközpontot álmodtunk meg a régi imaház helyére és annak környékére. A felépült templom mellett parkolók kerültek kialakításra, a templom körüli térburkolathoz igazodva kialakítunk egy teret, amelyen a tér névadójának, Keresztes-Nagy Antalnak, a házát egyházi célokra felajánló református gyógyszerésznek szobra áll majd. Megújult maga az utca is, mely kiszélesítve új aszfaltburkolatot kapott. A Zöld város program már záró ellenőrzés előtt áll, a négy fő utca megújítása azonban még nem fejeződött be teljes körűen, itt automata öntözőrendszer kialakítása van folyamatban. A buszállomás mellett megvalósult a kerékpár tároló, illetve kül – és beltéri utakat is újítottunk fel. Régóta kerestük a pályázati forrást útépítésre, ennek köszönhetően rég nem tudtunk annyi aszfalt burkolatú utat létrehozni mint 2022-ben. Átadtuk az ipari szennyvíztisztítót annak érdekében, hogy versenyképesek maradjunk és ez volt talán a legnagyobb kihívás az elmúlt évben. Ez a beruházás nem feltétlenül az átlag lakosság érdekeit veszi figyelembe, viszont nagyon hasznos Kistelek szempontjából. A 2022-es évet egy közel 4 milliárdos program jellemzi.

A munkahelyteremtés és gazdaságfejlesztés volt az amin nagy erőkkel dolgoztunk az elmúlt időszakban és ezt folytatjuk 2023-ban is. Nincs elkeseredés, most a nyugodtság a józan észjárás és a megfelelő egyeztetés kiemelten fontos tényező a jövő szempontjából. Átértékeltük a tervezést, így a közvilágítás fenntartása érdekében az első pályázatunk ezt kívánja megvalósítani. A továbbiakban a városfejlesztési stratégiánknak kiemelt része a régi Rákóczi Iskola és a környékének megújítása, a meglévő értékek megőrzésével. Ez része egy új fogadópont kialakításának, ugyanis a település szerkezetét tekintve azt figyelhetjük meg, hogy a hangsúly a főirány megfordult, és az autópálya felőli irány lett a legforgalmasabb. Az autópálya felőli fogadópont kialakításának gondolatát, tervezését és létjogosultságát erősíti az a tény is, hogy nyertes pályázattal rendelkezik a MÁV a vasútállomás teljes felújítására beleérte a parkolót, a buszfordulót, a várótermet, peronokat, de még az új irányítástechnikát is. A felújított Rákóczi Iskola, a Rákóczi-liget és a felújított vasútállomás mellé egy út felett átívelő városkaput tervezünk a fogadópont meghatározó, központi részének, melyen – tisztelegve elődeinknek és a város történelmi múltjának, hagyományainak – elhelyezésre kerül a városunk címere és zászlója is. Az iskolával szemben, a vásártéren egy teljesen új komplexumot terveztünk, melyet jelenleg Rákóczi-liget elnevezéssel említünk már a projekt-előkészítés kapcsán is. Ennek része a tófürdő, a tóba benyúló napozóterasz, kismedencék, rekortán futópálya, játszótér, csúszda, valamint egy görkorcsolyapálya is. A játszóteret itt már okos játszótérnek tervezzük, digitális játékokkal az új generációnak a hagyományos játékelemek mellett. Mindezek mellett több olyan tárgyalás van folyamatban, mely további termelő vállalkozások betelepülését jelentené az ipari parkba, ami egyrészt munkahelyet jelente az itt élők számára, másrészt adóbevételeket a város részére. Az elmondottak alapján a 2022-es évet pozitívan zártuk és nagy terveink vannak a jövő tekintetében. Volt és van igénye az itt élőknek arra, hogy találkozzanak egymással, hogy minőségi időt töltsenek el együtt és ez leginkább az adventi időszakban mutatkozott meg az év végén. A civil szervezetek megmozdulása mindenki számára példaértékű volt, hatalmas tenni akarás és összefogás mutatkozott a lakosság részéről. Ebben a szellemiségben van erő és jövőkép az itt élő családok számára az előttünk álló időszak tekintetében.”- zárta az értékelést Nagy Sándor Kistelek polgármestere.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tervezett ütemben halad a kisteleki tortilla-gyár építése

Szabó Viktor

A Kárpátalján árván maradt gyerekeknek gyűjtenek Kisteleken

Szabó Viktor

Vadonatúj lombszívó segíti az őszi munkákat Kisteleken

Szabó Viktor

Kistelek polgármestere: nem épül akkumulátorgyár!

Szabó Viktor

Új hűtőládát kapott a gyepmesteri telep Kisteleken

Szabó Viktor

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

Új benzinkút épül Kisteleken

Szabó Viktor