Sport

Győzelemmel kezdte az évet a Ferencváros

Közel 20 fokos melegben, napsütésben, ideális körülmények között játszotta idei első felkészülési mérkőzését az FTC férfi labdarúgócsapata a német élvonalbeli FC Augsburg ellen a La Nucía-i Estadi Olimpic Camilo Cano, azaz a helyi stadion centerpályáján. A spanyolországi edzőtábor ötödik napján rendezett meccs első félidejére Sztanyiszlav Csercseszov a Bogdán – Botka, Knoester, S. Mmaee, Civic – Esiti, Laidouni – Traoré, Zachariassen, Auzqui – R. Mmaee összeállítású csapatnak szavazott bizalmat. A csapatkapitányi karszalagot Botka Endre viselte.

Első félidő

Az első lehetőség Eldar Civic beadása után adódhatott volna a 2. percben, ám szögletre mentett az Augsburg. Hét perccel később Civic átadása után Kristoffer Zachariassen került helyzetbe, őt azonban a partjelző les miatt emelkedő zászlója megállította. A 14. percben az Augsburg csatára, Florian Niederlechner lőtt kapura, de Bogdán Ádám védeni tudott. Újabb két perc elteltével Zachariassen fejesét vágták ki a gólvonalról.

Néhány eseménytelen perc után a 27. minutumban egy szépen kidolgozott akció végén újra Kristoffer Zachariassen lőtt, szöglet lett belőle. Öt perccel később egy következő szögletrúgást követően Samy Mmaee fejelt, de a németek kapusának végül nem kellett védeni. Kevéssel később Aissa Laidouni próbálkozott távolról, a félidő hajrájában pedig a németek előtt is adódott lehetőség.

Második félidő

A szünetben „sorcserét” hajtott végre Sztanyiszlav Csercseszov, a második 45 percet Bogdán – Wingo, Besic, Kovacevic, Pászka – Vécsei, Sigér – Halmai, Mercier, Kharaishvili – Marquinhos összetételben kezdődött a félidő. A csapatkapitányi karszalagot Vécsei Bálint kapta meg. Az első helyzet Sigér Dávid átadása után Halmai Ádám előtt adódott, az őszi idényt a Soroksárban töltő, ott hétszer is eredményes Halmai egy fejessel vétette észre magát. Hamarosan Vécsei Bálint is lőtt, a labda azonban elkerülte a kaput.

Egy órányi játék után komoly gólszerzési esély kínálkozott az Augsburg előtt, Berisha teljesen szabadon kapott labdát nagyjából öt méterre a kapunktól, de csúnyán fölé bombázott. Erre válaszul megszerezte a vezetést a Fradi: Marquinhos remek labdaszerzést követően továbbított Xavier Mercier felé, aki ballal a kapuba lőtt (0-1). Ez volt az év első Fradi-gólja férfi labdarúgásban!

A 68. percben Sigér Dávid lőtt kapura, a labda viszont elgururult a gólvonal előtt. Ami ekkor még nem sikerült, az a 75. percben igen, Halmai Ádám továbbítása és az augsburgi védelem megingása után ugyanis Xavier Mercier megszerezte az FTC és önmaga második találatát is (0-2). Nem sokkal később próbálkozott az Augsburg, de fölé ment a lövés. Ezt követően, Bonsu Osei is pályára lépett. A hajrában még Bogdánnak kellett védenie egyet, de az eredmény már nem változott.

Felkészülési mérkőzés
FC Augsburg–FTC 0-2 (0-0)
La Nucía, Spanyolország.
FTC, első félidő: Bogdán – Botka, Knoester, S. Mmaee, Civic – Esiti, Laidouni – Traoré, Zachariassen, Auzqui – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.
FTC, második félidő: Bogdán – Wingo, Besic, Kovacevic, Pászka – Vécsei, Sigér – Halmai (Osei, 80.), Mercier, Kharaishvili – Marquinhos
Sárga lap: Esiti (20.)
Gólszerző: Mercier (62., 75.)

Forrás, fotó: Fradi.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Remekeltek a szentesi Four Diamonds Sportegyesület úszói Vásárhelyen

cs3_szerk2

Ugrai Panna az M2 Petőfi TV-ben – vasárnapig még segíthetünk a mindszenti úszónak!

cs3_szerk2

A csongrádi Bús József hajtja az ország egyik legjobb CII-es póni fogatát

cs3_szerk2

Nyári pihenő után éremeső a Szentes Városi Úszó Clubnál

cs3_szerk2

Csengelén támadnak az indonézek! – szúrta ki a Trollfoci 

cs3_szerk2

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

A szentesi vízilabdázó ikrek együtt nyertek vb-bronzérmet

cs3_szerk2

Újra akcióban a szegvári erőművész: 3 hajót húzott el foggal Siófokon + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nyáron sem pihentek a szentesi táncosok

cs3_szerk2