Belföld

1-3 millió forintra pályázhatnak falusi kisboltok

Falusi kisboltok 1-3 millió forintos támogatásra pályázhatnak – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

    Gyopáros Alpár közölte, hogy az összeg egyszer nyerhető el. A támogatás 100 százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá – emelte ki.
    Az elnyert összeget alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja – mondta.
    A kormánybiztos kijelentette: néhány hete a kabinet úgy döntött, hogy újabb mentőövet dob a falvakban működő kisboltoknak. Az orosz-ukrán háború, amelyre az Európai Unió rossz, szankciós válaszokat adott, gazdasági kihívás és energetikai veszélyhelyzet elé állította Magyarországot, az ebből fakadó károk pedig fokozottan sújtják az egyébként is tőkeszegény kisboltokat – hangoztatta Gyopáros Alpár.
    A működési támogatásra mindazon üzlettulajdonosok pályázhatnak, akik 2000-nél kevesebb lakosú településen működtetnek olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek.
    A támogatott időszak egyéves: 2022. augusztus 1-jétől 2023. július 31-éig tart.
    Noha a pályázati felhívás már csütörtöktől megismerhető, a benyújtási időszak csupán jövőre indul: január 12-étől 31-éig lehet majd beadni a pályázatokat – közölte a kormánybiztos.
    Gyopáros Alpár jelezte, hogy a részleteket a kormány, a Magyar falu program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján is meg lehet tekinteni.
    Azt mondta, hogy a kisboltok, különösen a falvakban, “finoman fogalmazva is versenyhátrányban vannak” a multinacionális kereskedelmi hálózatokkal szemben, immár évtizedek óta. Ezeket a kisboltokat jellemzően családi vállalkozások vagy kiscégek üzemeltetik – tette hozzá.
    A kormánybiztos emlékeztetett: a koronavírus-járvány okozta károk enyhítéséért már tavaly segítséget kínáltak a falusi kisboltoknak. A 60-70 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás segítségével fel lehetett újítani az üzleteket, gépeket, sőt akár ingatlanokat is lehetett vásárolni, ezenkívül bértámogatást adtak – sorolta.
    Kiemelte: 1450 nyertes pályázatot hirdettek, ezen belül 100 győztes olyan településen nyitott kisboltot, ahol akár évtizedek óta nem működött hasonló.
    Ez a korábbi program éppen a megvalósulási szakaszánál tartott, amikor “közbeszólt” az orosz-ukrán háború. Ezért döntött a kormány egy új támogatási rendszerről – mondta Gyopáros Alpár.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Kövér László: ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább