Belföld

Magyar Nemzet: SMS-ben küldött rémhír miatt nyomoz a rendőrség

Woman sending sms on mobile phone

SMS-üzeneteken keresztül próbálják rávenni az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból – jelent meg a Magyar Nemzet online felületén pénteken. A lap információi szerint a rendőrség rémhírterjesztés miatt nyomozást rendelt el.

    A cikk szerint az SMS üzenetek szövege: gyorsan bankból kivenni a pénzt, otthon széfben tartani, mert ‘a gazemberek ellopják’.
    A Magyar Nemzet szerint “a dollárbaloldal áll az akció mögött”, mivel Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke délután az üzenetek szövegével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, valamint az SMS-ek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a “dollárbaloldal kampányát támogató SMS-dömping idején”.
    A portál továbbá azt is feltételezi, hogy “az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni”.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto