Vélemény

Rákay Philip: Néhányunkat, a Hír TV alapítóit folyamatosan lehallgattak

„Néhányunkat, a televízió alapítóit – akik 2002 nyarán egy óbudai irodában kitaláltuk, majd a semmiből, hónapok megfeszített munkájával létrehoztuk a Hír Tv-t – folyamatosan lehallgattak, s mindenféle nemtelen módon fenyegettek. Sohasem felejtem el a napot, amikor a feleségemmel – aki éppen állapotos volt a lányunkkal – hazafelé sétáltunk, s a házunktól nem messze egy autóban vártak ránk. Amikor átkeltünk az úton gázt adtak, s csupán egy-két méteren múlott, hogy félre tudtam rántani a feleségemet, miközben a kocsiból azt ordították: »rohadt, fasiszta fideszesek«.

Ne felejtsük el, hogy amikor 2002 áprilisában a Fidesz, egy hajszálnyival, elveszítette a választásokat, nem volt Magyarországon olyan országos rádió és televízió csatorna, amely a nemzeti-polgári-keresztény oldal értékrendjét közvetítette volna. Ezért fájt nekik…A Hír Tv médiatörténeti és politikatörténeti értelemben is mérföldkő volt, s az is marad. Isten éltesse és tartsa meg sokáig a HÍR TV-t!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto