Vélemény

Bohár Dániel: Karácsonyék hallgatnak

„A baloldal választási kampányát 3 milliárd forinttal az Egyesült Államokból finanszírozták. Ez olyan mértékű botrány, aminél normális esetben nem csupán politikusként kellene megbukniuk, hanem vezetőszáron kéne sétálgatniuk.

Gondoljunk csak bele, hogy mi történne, ha egy másik országban kiderülne az, ami Magyarországon. Vagyis, hogy az ellenzéket az Egyesült Államokból finanszírozták azért, hogy leváltsa a kormánypártot. Világbotrány lenne, akkora balhé, amely megrendítené az emberek hitét az adott politikusokban.

Ennek ellenére hazánkban a baloldal kussol, hallgatnak, mintha mi sem történt volna.

Azt már tudjuk, hogy a baloldal kampányának jelentős részét Amerikából fizették egy bizonyos Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.

Rákay Philipnek és a Megafonnak köszönhetően az is kiderült, hogy hiába állította Márki-Zay azt, hogy tízezrek adakoztak neki, valójában 11 ember dobta össze a pénzt, legalábbis az AfD honlapjának tanulsága szerint. Illetve az sem igaz, hogy csak magyar útlevéllel rendelkező emberek adhattak pénzt, mert az Action for Democracy honlapján ez sosem volt feltüntetve.

Annyira sötét és annyira súlyos ez a sztori, hogy ezt eddig még soha nem merték megtenni a balosok a rendszerváltás óta eltelt 30 évben. Az a helyzet, hogy a globalista pénzemberek beavatkoztak a magyar választásokba és az csak a magyar emberek józanságán múlt, hogy nem tudtak sikert elérni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto