Az ókori Athénban a hübrisz önálló büntetőjogi kategóriaként olyan erőszakos cselekményt jelentett, amelynek egyetlen célja áldozat megalázása, következésképpen a megtámadott becsületének elvétele.
Ezt látom, amikor az európai politika „nagyágyúinak” nyilatkozatait olvasom, hallgatom. Azokét, akik elvben a szövetségeseink. Kéjelegnek a Magyarországnak járó források visszatartásának bűvöletében, és nincs olyan nap, amikor ne spekulálnának azon, hogyan tudnák az országot, a magyarokat és a magyarok kormányát térdre kényszeríteni.
Az idegenek gőgjét sem könnyű elviselni, de ennél sokkal nehezebb a hazai kitartottjaik, az úgynevezett „demokratikus ellenzék” politikusainak nyilvánvaló örömét nagyobb indulat nélkül nézni.
Ezek a Magyarország szolgálatára felesküdött politikusok mindent megtesznek, hogy az Európai Unió tisztségviselőinek módja legyen a magyarokra támadni. Hazudnak, miközben a másokat neveznek hazugnak. Két kézzel markolják fel a külföldi támogatóik pénzét – egymást is becsapva az osztozkodásnál – közben bennünket vádolnak becstelenséggel és az uniós források ellopásával.
Ez a magatartás nem csak a tételes jogot sérti, de megsérti a társadalmi rendet is. Egy választott képviselő elárulja – erkölcsi értelemben mindenképpen – a választóit, amikor olyan uniós intézkedésekért lobbizik, amik élelmiszerár emelkedéshez, rezsiár növekedéshez és a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának romlásához vezetnek.
A logikájuk hibátlan – a maga aljasságában. Tökéletes kútmérgezőkként a háttérben mindent elkövetnek, hogy az uniós elvbarátaik segítségével az átlagemberre minél nagyobb nyomorúságot szabadítsanak rá, majd a nyilvánosság előtt krokodilkönnyeket hullatva sajnálják a „rossz kormányzással tönkretett országot”.
A gondjuk, – és a mi szerencsénk – csak annyi, hogy lebuktak. Ismét.
A kárunk, a megalázottságunk felett érzett örömük és a közléskényszeres hódmezővásárhelyi polgármester szavai lebuktatták őket. Látjuk, halljuk, hogy ellenünk dolgoznak. A külföldi gazdáik pedig bőkezűen támogatják őket. A Nemzeti Információs Hivatal erről készült jelentése az alábbi két linken olvasható. Olvassuk csak el. Megéri.
https://www.parlament.hu/documents/129803/64121212/OGY_NBB_221123.pdf/
Eltelt 80 év, de Edmund Veesenmayer SS Brigadeführer módszereit még nem felejtették el a magasztos „Nyugat”-on.
Senkit ne tévesszen hát meg a jogállamisági eljárás körüli felhajtás és a magasztos szavak. A jogállamiság semmilyen olvasatban nem jelenti azt, hogy a magyar választópolgárok közösségének akarata egy külföldi hatalmi központból felülírható kötelező érvényű szabályokkal.
Normálisan működő demokráciákban még csak arról sincs szó, hogy a jogállamiság, a jog uralma címszó alatt a jogászok uralmát teremtsük meg az állam és a nemzet felett. Hiába is kapaszkodik az Amerikai Egyesült Államok nagykövete az erre fogékony magyar bírákba, politikai kérdésekben a jogászok szava is éppen annyit ér, mint bárki más véleménye: éppen egy szavazatnyit.
Az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág, nem áll a törvényhozó országgyűlés és nem áll a végrehajtó kormányzati hatalom felett. Az államhatalmi ágak mellérendeltek, és kölcsönösen ellenőrzik egymást. Bármelyik hatalmi ág kerül túlsúlyba a többi rovására, annak tényleg diktatúra a vége. A bíróságok működésének ellenőrzése, a bírák elszámoltathatósága tehát nem eredményezi a jogállam sérelmét, éppen ellenkezőleg: ez a klasszikus hatalommegosztáson alapuló demokratikus állami berendezkedés egyik alappillére.
A napnál világosabb, hogy a jogállamisági eljárás, az uniós források megvonása a „brüsszeli barátaink” részéről semmi más, csak hübrisz. Büntetnek bennünket választókat, amiért ötödszörre választottunk FIDESZ kormányt.
Meg akarnak alázni, el akarják venni a büszkeségünket.
- Hirdetés -