Sport

Eb-selejtezők: Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia lesz a négy ellenfelünk

Elkészült a 2024-es, németországi Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztása. A magyar válogatott a 2. kalapból a szerbeket, a 3.-ból a montenegróiakat, a 4.-ből a bolgárokat, az 5.-ből a litvánokat kapta ellenfélként.

Vasárnap délben kisorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak beosztását Frankfurtban. A selejtezőkön a házigazda jogán Németország nem vesz részt, Oroszország európai sorozatokból való kizárását követően így 53 válogatott küzd majd a kontinenstornán való részvételért, közülük 23-an jutnak ki a tornára.

A magyar válogatott története során először az 1. kalapból várhatta a sorsolást, ez egyben azt is jelentette, hogy az elsők között húzták ki a vasárnap délben kezdődő sorsoláson.

Magyarországot Gianluca Zambrotta húzta ki az első kalapból, méghozzá a G csoportba, amelyben a mieinken kívül négy másik válogatott szerepel majd. A második kalapból a szerb válogatottat került a csoportba, a harmadikból Montenegró, a negyedikből Bulgária, az ötödikből pedig Litvánia.

Az azonos csoportban lévő csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, és mindegyik csoportból az első két helyezett kvalifikálja magát a 2024-es Európa-bajnokságra, a fennmaradó három helyért pedig rájátszásban küzdenek meg az oda bejutó válogatottak 2024 márciusában. 

Az adott csoportokon belüli meccsbeosztásokat még a mai nap elkészíti és nyilvánosságra hozza az UEFA. A selejtezőket 2023 márciusában, júniusában, szeptemberében, októberében és novemberében játsszák, minden említett hónapban két-két játéknapot rendeznek. 

– Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni – mondta a frankfurti sorsolást követően Marco Rossi szövetségi kapitány. – Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.

Forrás, fotó: MLSZ


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Döntőben a Fradi, a harmadik helyért játszhat a Győr

Szabó Viktor

A mindszenti Ugrai Panna ismét leúszott mindenkit

Szabó Viktor

27 órás horgászversenyt rendezett a hétvégén a szentesi egyesület

Szabó Viktor

Egy újonc és sok hiányzó a Montenegró és Litvánia elleni keretben

cs3_admin

Fantasztikus hétvégét zártak a szentesi úszók

Szabó Viktor

A 6. helyen zártak az OBI-es női vízilabdások

Szabó Viktor

Nem jött össze a bravúr, hátrányban a vízilabdás csajok

Szabó Viktor

Hazai pályán szurkolhatunk a szentesi úszóknak

Szabó Viktor

Szerbiában remekeltek a szentesi táncosok

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább