Térség

Zárul a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében. „A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja volt a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

A projekt célja volt, hogy a megye településein megszervezett 31 állomásos rendezvénysorozat keretén belül erősítse a megyei identitást, a megye területén élőket egy közösséggé formálja. Emellett a projekt hangsúlyt fektetett a történelmi hagyományok felkutatására, a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre és a sportos életmódra nevelésre. A projekt során bemutatásra kerültek a megye múltbéli hősei, illetve Csongrád-Csanád megye értékei. A projektben lehetőség nyílt minden Csongrád-Csanád megyei település számára a megjelenésre, a helyi sajátosságok és értékek feltárására, bemutatására. Elkészült a projekt saját honlapja és a hozzá kapcsolódó applikáció, 14 db kiadvány, 60 db települési imázsfilm, Csongrád-Csanád megye történelmi hőseit bemutató kisfilmek.

A projekt keretében szervezett rendezvényeken cél volt a közösségteremtés, a helyi termelők és képzőművészek bevonása a társadalmi szerepvállalásba. A rendezvénysorozat Csongrád-Csanád Megye 26 településén valósult meg.

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósította meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projektről bővebb információt www.csongradcsanad.hu/identitas aloldalon olvashatnak.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 1,5 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Körös-Maros Nemzeti Park

cs3-szerkeszto

Rohamosan terjed a vírus a vármegyénkben is, a vakcinázás sem jelent megoldást

cs3-szerkeszto

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto