Csongrád

15. születésnapját ünnepelte Csongrádon a Fogyatékkal Élők Kisréti Otthona

Két napos rendezvénysorozattal ünnepelte Csongrádon a Fogyatékkal Élők Kisréti Otthona a 15. születésnapját.

Az első napon Farkas Sándor agrárminiszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Csongrád Városi Önkormányzat, Csongrád város intézményei képviselték magukat, voltak vendégei az ünnepségnek. A rendezvény keretében az otthon lakói 45 perces bensőséges hangulatú műsorral készültek a közönségnek, majd intézménylátogatásra invitálták a vendégeket.

A rendezvény másnapján családiasabb hangulattal várták az érdeklődőket, mégpedig azért is, mert az intézmény lakóinak családtagjai is részt vettek az ünnepségen. A családtagokon kívül a Bársony István Mezőgazdasági Technikum és Szakképző iskola 10.-11. évfolyamos diákjai is képviselték magukat a rendezvényen, amely egyben a ”Velünk kerek a világ” elnevezésű érzékenyítő nap is volt, a Csongrád Kisréti Otthonért Alapítvány már második alkalommal rendezte meg amelyet, idén Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati forrásából finanszíroztak.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kutyust is mentettek a péntek reggeli csongrádi balesetben

Szabó Viktor

Fának hajtott egy autó Csongrádnál!

Szabó Viktor

Indul az advent Csongrádon, útlezárásokra kell készülni!

Szabó Viktor

Brilliroztak a csongrádi lányok a spanyol FitKid Európa Kupán

Szabó Viktor

Rovarhotel várja a bogarakat a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvodában

Szabó Viktor

Két biciklit is lopott, 5 ezerért adta el az egyiket

Szabó Viktor

Baleset történt Csongrádon! + FOTÓK!

Szabó Viktor

Se Szentesen, se Csongrádon nem lesznek nyitva az egyik üzletlánc boltjai 24-én

Szabó Viktor

Mától érkeznek a szentesi, csongrádi és kisteleki szépkorúaknak is az emelt összegű nyugdíjak

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább