Sport

Sallai Rolandnak eltört az arccsontja

Sallai Rolandnak az arccsontja tört el szombaton, amikor a Freiburg magyar válogatott labdarúgója megsérült a Bayen Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején.

    Sallai Tibor, a játékos édesapja a közmédiának elmondta: vasárnap a délelőtti órákban tudott beszélni fiával, aki pont akkor ment haza a kórházból. Hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre vagy sem.
    “Ahogyan azt elmondta nekem, a szeme alatti csontrészéből tört le egy darab. Most viszont még eléggé be van dagadva a szeme alatt, emiatt kell várniuk a végső döntéssel holnapig” – nyilatkozta.
    Hozzátette: a körülményekhez képest azért jól van, beszélgetésük alatt volt ereje mosolyogni is. Hangsúlyozta: fia szeretne játszani a Freiburgban már a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában, valamint a hónap végén a válogatottban is ott akar lenni a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.
    “Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap” – jegyezte meg.
    A magyar válogatott támadót – aki kezdőként lépett pályára a Bundesliga ötödik fordulójának szombati játéknapján – a leverkuseni Jonathan Tah a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője Sallai szemét is érte. Tah a szabálytalanságért sárga lapot kapott. A szélsőt ezt követően percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.
    Csapata így nélküle nyert 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.

MTI, fotó: MLSZ



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Remekeltek a szentesi Four Diamonds Sportegyesület úszói Vásárhelyen

cs3_szerk2

Ugrai Panna az M2 Petőfi TV-ben – vasárnapig még segíthetünk a mindszenti úszónak!

cs3_szerk2

A csongrádi Bús József hajtja az ország egyik legjobb CII-es póni fogatát

cs3_szerk2

Nyári pihenő után éremeső a Szentes Városi Úszó Clubnál

cs3_szerk2

Csengelén támadnak az indonézek! – szúrta ki a Trollfoci 

cs3_szerk2

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

A szentesi vízilabdázó ikrek együtt nyertek vb-bronzérmet

cs3_szerk2

Újra akcióban a szegvári erőművész: 3 hajót húzott el foggal Siófokon + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nyáron sem pihentek a szentesi táncosok

cs3_szerk2