Felgyő

Még dolgoznak a felgyői regionális hulladékkezelő központ területén keletkezett tűz oltásán

Kedden délelőtt is kilenc tűzoltóegység dolgozik a  Felgyő és Pálmonostora között, ahol egy hulladékkezelő telepen keletkezett tűz hétfőn – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

    A felgyői regionális hulladékkezelő központ területén kommunális szemét égett mintegy kétezer négyzetméteren.
    Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a lángok egy közeli csarnokra, két teherautóra, munkagépekre és a környező szemétbálákra is átterjedtek. Az oltásban több mint ötven tűzoltó vett részt, a lángok továbbterjedését hétfőn késő estére sikerült megakadályozni.
    Kedden délelőtt a szegedi, a csongrádi, a kisteleki, a hódmezővásárhelyi, a szentesi, a makói, a kiskunfélegyházi és a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók több irányból oltják a tüzet. A tűzoltók munkáját négy erőgép segíti.

Fotó: Donka Ferenc

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hőlégballonozni is lehet majd a felgyői Őszi zsongáson

Mesék birodalma költözik Felgyőre

Új kerékpárút köti majd össze a térség településeit

Ingyenes lovasélmény hátrányos helyzetű gyerekeknek a Felgyő és Térsége Lovas Egyesület táborában

Tűz volt egy szeméttelepen Felgyő és Tömörkény között

Vasárnapi elmélkedő – Rigó Alajos igazgatóra emlékezünk

admin

A Felgyői Kőkígyó, avagy egy kislány álma

Szinte hihetetlen: Felgyőnél is kigyulladt a tarló + VIDEÓ!

Fergeteges gyereknap és évzáró volt Felgyőn