Belföld

A parkolási díjak emeléséről döntöttek a Szegeden

A parkolási díjak emeléséről és jövő júliustól a díjköteles parkolási zónák kibővítéséről döntött a szegedi közgyűlés hétfői ülésén.

    A korábbi döntés alapján a legdrágább díjzónában július 1-jétől megemelt 535 forintos óránkénti parkolódíj 2023. január 1-jétől 600 forintra emelkedik. A minden zónára érvényes éves kombinált parkolóbérlet ára 352 ezer forintra emelkedik, de a belvárosi lakók 13 750 forintért vásárolhatnak otthonuk környezetében érvényes éves bérletet; 2024-ben 650 forintra emelkedik a szegedi belvárosban az órás parkolás ára, az éves kombinált bérlet pedig 384 ezer forintba kerül majd.
    A közgyűlés döntött arról is, egy év múlva, 2023. július 1-jétől kiterjesztik a díjköteles zónákat, így a többi közt Újszeged belvároshoz közeli utcái és terei is fizetőssé válnak.
    Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester közölte, a szegedi parkolási díjak 2013 óta változatlanok voltak. A részben a parkolási bevételből finanszírozott közösségi közlekedés állami támogatása a töredékére esett vissza, jelenleg csak a költségek 10 százalékát fedezik, míg az utasok a 20 százalékát, 70 százalékot az önkormányzat biztosít.
    Az előterjesztést jegyző Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester a vita során kifejtette, a parkolás tavalyi – járvány miatti – ingyenesé tétele bebizonyította, a parkolási díjnak forgalomszabályozó hatása van.
    Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője úgy fogalmazott, évek óta üldözik az autósokat Szegeden a parkolóhelyek megszüntetésével, az utcák egyirányúsításával. A politikus kifogásolta azt is, hogy a parkolási rendszert működtető önkormányzati cég 480 millió forintért akar parkolóautomatákat vásárolni.
    Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakcióvezetője hangsúlyozta, az önkormányzat Magyarország legdrágább parkolási rendszerét hozza létre, amely nemcsak a lakosságot sújtja, hanem a kisvállalkozásokat is, melyek ügyfeleinek a jövőben fizetniük kell.
    A közgyűlés határozott arról, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. új ügyvezető igazgatója Knezevics Viktor, a BP szegedi szolgáltatóközpontjának előző vezetője és az energetikai cég korábbi országigazgatója lesz.
    Döntés született arról is, hogy a Dóm téren, a Nemzeti panteonban kihelyezik Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező fejszobrát, Gratner Jenő szobrászművész alkotását.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Leszámolás: Magyar menesztette annak a Kehinek a vezetőjét, amely súlyos problémákat tárt fel a korábban általa vezetett Diákhitel Központnál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto