Sport

Olaszország ellen vezeti ma este a magyar labdarúgó válogatottat Marco Rossi szövetségi kapitány

A magyar csapat kellő önbizalommal felvértezve várhatja a cesenai találkozót, mivel szombaton nagyszerű játékkal, Szoboszlai Dominik góljával megérdemelt győzelmet aratott az Eb-ezüstérmes angolok felett. Ezzel szemben az olaszok új együttes felépítésébe kezdtek, miután nagy meglepetésre Eb-aranyérmesként nem jutottak ki a katari világbajnokságra, az új játékosoknak pedig még idő kell, amíg beérnek, legalábbis erről tanúskodik, hogy az azúrkékek immár öt tétmérkőzés óta nyeretlenek.

A magyarokat illetően a legnagyobb kérdés, hogy mennyit vett ki a futballistákból az angolok felett aratott 1-0-s diadal, különösen azt figyelembe véve, hogy a koronavírusos Gazdag Dániel és a sérült Botka Endre után Kleinheisler László is kidőlt. Ugyanakkor a rivális annyiban mindenképpen hátrányban van e tekintetben, hogy már két mérkőzésen van túl a mostani válogatott periódusban. A németek elleni, 1-1-es döntetlennel végződött Nemzetek Ligája-rajt előtt ugyanis az interkontinentális Szuperkupáért megmérkőzött Argentínával, amely könnyedén, 3-0-ra legyőzte. Az olaszokat tehát biztosan fűti a bizonyítási vágy, hogy ismét győztesen hagyhassák el a pályát.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 2. forduló:
kedd:
Olaszország-MAGYARORSZÁG, Cesena 20.45 M4Sport
Németország-Anglia, München 20.45

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 1 1 – – 1-0 3 pont
2. Olaszország 1 – 1 – 1-1 1
Németország 1 – 1 – 1-1 1
4. Anglia 1 – – 1 0-1 0

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):
Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)

A csoport további programja:
3. forduló (június 11.):
MAGYARORSZÁG-Németország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Olaszország, Wolverhampton 20.45
4. forduló (június 14.):
Anglia-MAGYARORSZÁG, Wolverhampton 20.45
Németország-Olaszország, Mönchengladbach 20.45
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-MAGYARORSZÁG, Lipcse 20.45
Olaszország-Anglia, Milánó 20.45
6. forduló (szeptember 26.):
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

m4sport.hu, Borítókép: stringfixer.com



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor

A Szentes egy góllal győzött a Pécs ellen

Szabó Viktor

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat

Szabó Viktor

Péntek este mindenkinek a stadionban vagy a TV előtt a helye! Hajrá, magyarok!

Szabó Viktor

Szentesi versenyzőnek is szurkolhatunk az egyiptomi Parafekvenyomó Világkupán

Szabó Viktor

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

Szabó Viktor

70 évesen is a világ legjobbjai között úszott a csongrádi Tari László

Szabó Viktor

Első helyet szereztek és továbbjutottak a szentesi Zsoldos női focistái

Szabó Viktor