Kult

Új “Tavaszi Hang” a csongrádi fúvósoknál

2021. június 27-én tartott búcsúkoncertet a Csongrádi Fúvószenekar, ahol az akkori karmestert Kováts Attilát búcsúztatták. Az idei évben már január óta készülnek az új karmesterrel, Pallagi Gáborral, aki 2021. júliusától a vezeti a fúvósokat, az Utánpótlás zenekart pedig 2022. januárjában vette kezei alá.

Az év első nagyszabású hagyományos eseménye, a Tavaszi Hangverseny május 8-án vasárnap került megrendezésre, 3 év kihagyás után. A repertoárban a csongrádi közönség által kedvelt filmzenék is helyet kaptak a klasszikusoktól az indulókig illetve a komolyzenei darabokig. Bemutatkozott az Utánpótlás Zenekar, akik a Galli János Művészeti Iskola 6-8. osztályos növendékei.

Pallagi Gábor nagyon jól érzi magát, és örömteli, hogy a zenészek jól együttműködnek és nagyon befogadóak, illetve nyitottak az új dolgokra. Mind ezek mellett az évek óta együtt játszó zenészek, továbbra is oszlopos tagok maradtak, és a fiatalok is nagyon érdeklődőek, aktívak. A zenekar sikere töretlen, mint azt a vasárnapi koncert is bizonyítja, hiszen ennek már hosszú évek óta hagyománya van, májusban. Céljuk továbbra is a fúvószene megszerettetése és népszerűsítése, amin jelenleg nagyon jó úton haladnak. A karmester elmondása szerint nagyon megtisztelő volt Kováts Attila után átvenni egy zenekart, de egyben nagy kihívás is. Nehéz és megható volt a búcsúkoncert, de a tagok nagyon partnerek.

Staberecz Dóra 11 éve tagja ennek az összetartó zenészközösségnek, akik alapvetően elfogadóak. A búcsúzás fájó volt, hiszen Attila, mint személyiség pótolhatatlan, de Gábort nagyon hamar elfogadtuk, aki a szívét-lelkét beleteszi a velünk való munkába. Folyamatosan hozza az új ötleteket és mellesleg egy csupa szív ember. A Csongrádi Fúvószenekar felkérést kapott a június 04-én műsorra kerülő Duna Televízió Parti-Túra műsorába, amelynek a felvételeit Csongrádon készítették el. Galli János alapító karmester Májusi Induló című darabját adták elő.

A következő időszakban is folyamatosan készül és próbál a zenekar, hiszen Csongrád kulturális eseményein állandó résztvevőként vannak jelen, és a külföldi szereplésekből sem volt hiány a korona vírus előtti időszakban. 

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Kolbász, pálinka és hajnalig tartó mulatság – jön a 25. Balástyai Böllérfesztivál!

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Bajor hangulat költözött Csongrádra a Babamúzeumba

cs3-szerkeszto

Több évtized festményeiből nyílt egy különleges kiállítás Bokroson

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

„Ismét sokadalom!” – egész napos programmal várják a családokat Mindszenten

cs3-szerkeszto