Belföld

A magyar gazdák munkáját méltatták a Magosz közgyűlésén

A magyar gazdák elkötelezettsége, szorgalma és tehetsége a hazai agrárium aranytartaléka. Ezt megtapasztalhattuk a mögöttünk hagyott évtizedben, különösen az elmúlt években, a koronavírus okozta veszélyhelyzetben – fogalmazott köszöntőbeszédében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közgyűlésén, amelyről a szaktárca közleményben tájékoztatta az MTI-t.

    Farkas Sándor szólt arról, hogy a gazdákat tömörítő érdekvédelmi szervezet a rendszerváltás óta töretlenül dolgozik azért, hogy a magyar vidék megerősödjön, s ezáltal megőrizhessük, és unokáinknak örökségül hagyhassuk az agráriumhoz kötődő hagyományainkat, nemzeti kultúránkat. A szövetség élteti a Kárpát-medencei magyar gazdaösszefogást is, így erősítve az összetartozást. Ebben a stratégiai feladatban az Agrárminisztérium a Magosz mellé állt. Ez az összefogás közös érdek: nem csak megmaradásunk, hanem gazdaságunk, s ezen belül az agrárium megújulásának záloga – fogalmazott.
    Az államtitkár szerint a Magosz munkájának és elkötelezettségének sikerét jól mutatja, hogy mára a magyar agrárgazdaság motorjává vált, megkerülhetetlen szervezetté, amelynek céljait a kormány is támogatja. A miniszterhelyettes szavai szerint a kormány akkor is számíthat a szövetség munkájára, amikor a szakmai egyeztetéseken a gazdák érdekei mellett állnak.
    Farkas Sándor beszédében kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány után az orosz-ukrán háborúból eredő globális élelmiszerpiaci válság miatt újabb kihívásokkal teli időszak előtt állunk. Ebben a helyzetben a kormány és a Magosz ismét számíthat egymásra annak érdekében, hogy minden magyar ember asztalára elegendő, megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer kerüljön, megfizethető áron. Ehhez pedig elengedhetetlen a termőföld védelme, a mezőgazdaság versenyképességének növelése, a beruházási támogatások egyre szélesebb körű felhasználása.
    A stratégiai partnerség fontosságát hangsúlyozva az államtitkár szólt arról, hogy a szervezet egyik kiemelt feladatának tekintette a termőföld magyar gazdák tulajdonában és használatában tartását, de hasonló súlyú feladat a klímaváltozás következtében egyre nagyobb hangsúlyt kapó öntözéses gazdálkodás fejlesztése is. Farkas Sándor az éghajlatváltozás miatt elengedhetetlennek nevezte az öntözhető területek növelését, mint fogalmazott, a gazdák részéről is komoly igény jelentkezik az öntözéses gazdálkodás fejlesztése iránt, így eddig a vízgazdálkodást érintő pályázati lehetőségeknek is köszönhetően több mint 120 ezer hektár területre kértek és kaptak vízügyi létesítési engedélyt.
    A kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után olyan kedvező folyamatok indultak, amelyek hatására folyamatosan erősödik az ágazat. Az Agrárminisztériumban azért dolgozunk, hogy a magyar vidék tovább fejlődjön, jövőt és reményt adjon valamennyi ott élőnek. Bízom benne, hogy ebben a munkában továbbra is számíthatunk a MAGOSZ szolgálatára, erejére és töretlen hitére – zárta beszédét Farkas Sándor.
    A versenyképesség és a fenntarthatóság együtt, egyszerre is értelmezhető – ezt már Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára mondta az Európai Bizottsághoz tavaly év végén benyújtott KAP stratégiai tervvel kapcsolatban. Az államtitkár hangsúlyozta, a legfontosabb feladat most az, hogy a magyar tárgyalódelegáció a Bizottsággal minél előbb elfogadtassa az ebben megfogalmazottakat. A mintegy két és fél év alatt, több szakmai szervezet véleményét is megfogalmazó stratégia terv alapján az agrárium érdekét szolgáló beruházásösztönző, generációváltást elősegítő, a hozzáadottérték-és hatékonyságnövelő beruházásokat kívánják támogatni.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úgy megijedt egy DK-s képviselő a füstgyertyától, hogy megszavazta a Pride betiltását

cs3_szerk2

Balhé a parlamentben: a Momentum veszélyes akciója miatt sürgős ellátásra szorult egy országgyűlési képviselő 

cs3_szerk2

Ez a kérdés, válasszatok! – Farkas Sándor megmutatta a véleménynyilvánító szavazás szavazólapját

cs3_szerk2

„Unió, de Ukrajna nélkül” – mutatjuk Orbán Viktor 12 pontját!

cs3_szerk2

Sulyok Tamás: a magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek

cs3_szerk2

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

cs3_szerk2

Orbán Viktor: családi életpályamodellt építünk

cs3_szerk2

Tarol a Mocha Mousse és a cseresznyepiros 2025-ben

cs3_szerk2

Óriási bejelentést tett Orbán Viktor, örülhetnek az egy gyermekes anyukák

cs3_szerk2