Térség

Magyar Közút járművének ütközött egy kisteherautó a 47-esen

A véletlenen múlhatott, hogy nem történt tragédia a 47-es számú főút Hódmezővásárhely elkerülő szakaszán.

Értesüléseink szerint egy kaszálógép munkát végzett az érintett útszakaszon, amikor egy kisteherautó előtt lévő személyautó a munkagép előzésébe kezdett. A kisteherautó vezetője szintén előzni szándékozta a munkagépet, ekkor a szemből érkező forgalom miatt már befejezni azt nem tudta. A jármű vezetője fékezett, próbált visszabújni a lassan haladó munkagép mögé, azonban a manőver közben nekicsapódott annak. Az ütközés a jármű jobb elejével történt. Szerencsére a kisteherautó jobb első ülésén nem tartózkodott senki így a baleset következtében senki nem sérült meg, viszont az anyagi kár jelentős a járművekben.

Úgy tudjuk a munkagépben működött minden a munkavégzésre utaló figyelmeztető jelzés. A baleseti helyszínelés idejére félpályás rendőri forgalomirányítás volt érvényben.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Béke, család, kiszámítható jövő – Szabó István szerint ez az emberek valódi igénye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Közös asztalnál a kistelepülések jövője – Fábiánsebestyénen egyeztettek a Magyar Falu Programról

cs3-szerkeszto

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Szabó István: működik a védekezés, de mindenkinek résen kell lennie + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Rég nem látott áldás ez a hó a mezőgazdaságban + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: A magyar családokra kell fordítani a forrásokat! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A régi tél emléke: szűkszavú, kemény és igaz

cs3-szerkeszto

Két fiatal lányt keres a kisteleki rendőrség, segítsünk megtalálni őket!

cs3-szerkeszto