Térség

Nem adták meg az elsőbbséget Hódmezővásárhelyen

Elsőbbség elmulasztása miatt történt baleset Vásárhelyen a Kistöltés és a Görbe utca kereszteződésénél. Információk szerint az utánfutós autó kihajtott a védett útvonalra ahol ütközött a neki jobbról érkező furgonnal. Egy arra járó szemtanú, aki kerékpárral közlekedett elmondta, hogy még ő is megijedt a nagy csattanástól.

Értesüléseink szerint a vétkes jármű vezetője elismerte, hogy hibázott. A balesetben csak anyagi kár keletkezett.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto