Térség

Két személyautó ütközött Vásárhely elkerülő szakaszán

A kiérkező mentők egy személyt szállítottak kórházba a helyszínről, amikor két személyautó ütközött egymással Hódmezővásárhely elkerülő szakaszán.

Helyszíni értesüléseink szerint mindkét jármű Orosháza irányába tartott amikor az egyik jármű forgalmi akadály miatt lassításra kényszerült. A mögötte közlekedő gépjármű ezt feltehetően már későn észlelte és belerohant annak hátuljába.

Az ütközés következtében az elöl haladó járműben sérült meg a sofőr. A helyszínelés időtartamára félpályán halad a forgalom rendőri irányítás mellett.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto