Csanytelek Tömörkény

Csanytelekre és Tömörkényre már megérkeztek az első gólyák

A fehér gólyát egyik legkedveltebb madarunkat nem véletlenül választották már több alkalommal is az év madarának. Mintha csak ismernék a történelmünk kiemelkedő eseményeit, hiszen március 15.-e körül érkeznek vissza, a költőhelyükre és augusztus 20.-a környékén indulnak vissza telelni, Afrikába.

Az Európába vezető utat 49 nap alatt teszik meg, míg a vissza utat Afrikába csupán 26 nap alatt.  Az embereket csodálattal töltik el a költöző madarak, hiszen fantasztikus az a távolság, amit évről évre két alkalommal is megtesznek. Az idén az első gólyák már megérkeztek a Csanytelekről Tömörkényre vezető úton található gólyafészekbe, és Csanyteleken is található már egy gólyapárral teli fészek. A költőhelyüket, csak egyszer építik meg, mivel egy új fészek megépítése, nagyon sok energiát felemészt. Inkább kijavítják a sérült költőhelyet, így évekig ugyanazt használják. Elsőként a hím érkezik, akinek legfőbb feladata a fészek rendberakása és egy úgynevezett belső puha rész építése a tojásoknak. Ha a párjuk nem érkezik meg időben új társat keresnek. A fiókák a 33-34. napon kelnek ki és nem egyszerre. Ha az időjárás kedvezőtlen, és kevés a táplálék az erőtlenebb gyengébb fiókákat előfordul, hogy a szülők kilökik a fészekből. Szerencsére ez ritkán fordul elő. Csongrád-Csanád megyében szép számmal találhatóak visszatérő gólyapárok, amelyek jöttét minden évben nagy érdeklődés és várakozás övezi. Az idei első párosok már jelen vannak, így fokozottan kell figyelnünk, óvnunk és védenünk őket. Fészkeiket, leginkább a mocsár közeli helyekre rakják, de mivel az idei tél egyelőre kevés csapadékot hozott, és a tavaszi záporok sem igazán intenzívek, kissé távolabb kell merészkedniük táplálékért.

Átlagosan 4-6 fiókát nevelnek a szülők, akik felváltva etetik a kicsinyeket, akik a születésük utáni 60. nap környékén repülnek ki a puha fészkükből. A szülők ezután még 2-3 hétig etetik őket, majd elkezdődik az önálló táplálékszerzés. A fehér gólyák kedvelik az ember lakta településeket, így különösen fontos, hogy óvjuk, védjük őket. Az elkövetkező hetekben, remélhetőleg egyre több fészek telik meg fészkelő madarakkal, és hallhatjuk a számunkra oly kedves kelepelésüket.

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb olimpikonok Tömörkényen, sikeresen zárult a negyedik OviOlimpia

cs3_szerk2

Közösen nyert 80 millió forintot Felgyő, Tömörkény és Csanytelek

cs3_szerk2

Jótékonysági autós találkozót rendeznek Csanyteleken Mirkó gyógyulásáért

cs3_szerk2

Útnak indulnak a szentesi katonák, mutatjuk milyen útvonalon haladnak majd

cs3_szerk2

Véradás lesz Csanyteleken

cs3_szerk2

Már új úton hajthatnak az autósok Tömörkényen

cs3_szerk2

Halálos iramban Csanyteleken: egymás után kétszer büntették meg, 50 helyett 131 km/h sebességgel haladt egy autós

cs3_szerk2

Folynak az útjavítási munkálatok Csanytelek és Tömörkény között

cs3_szerk2

Farkas Sándor: Elkezdődött a Csanyteleket és Tömörkényt összekötő út felújítása

cs3_szerk2