Belföld

Nobel-békedíjra jelölték Böjte Csabát

Nobel-békedíjra jelöltem Böjte Csaba testvért – adta hírül közösségi oldalán ma reggel Kásler Miklós. Az emberi erőforrások miniszter szerint a ferences rendi szerzetes az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre.

– Böjte Csaba testvér a vasfüggöny leomlásakor kezdte papi szolgálatát. Az immáron több mint 3 évtizedes humanitárius tevékenységével lebontotta a Kelet-Közép Európában élő nemzetiségek közti falakat, amivel egyszerre példaként és jó gyakorlatként is szolgál az egész emberiség számára – méltatta a szerzetest Kásler Miklós.

A miniszter azt is írta, hogy “Csaba testvér filozófiája az, hogy olyan keresztény alapvetéseket vezessen be az ott élő gyermekek felkarolásánál, amely túlmutat a kulturális különbségeken és a történelmi ellentéteken.”

– Mára a Böjte Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyermekről gondoskodik. Munkájának gyümölcse nem csak ideológiai síkon, hanem számszerűsítve is tetten érhető. Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre sarkalja az ott élőket. A megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom, a több évtizedes munkájának gyümölcseként, megérdemelné az idei Nobel-békedíjat! –foglalta össze az emberi erőforrások minisztere.

Forrás: magyanemzet.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

cs3_szerk2

Visszavonulót fújt Magyar Péter Strasbourgban, hiába várták az újságírók

cs3_szerk2

Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás

cs3_szerk2

Vigyázat, szarvasok!

cs3_szerk2

“Szomorúan kel fel a nap e napon, jó emberek hullottak el Aradon”

cs3_szerk2

Alig háromezer ember volt kíváncsi Magyar Péterékre a közmédia elleni tüntetésen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédés

cs3_szerk2