Belföld

Nyakunkon a tavaszi fáradság

Snowdrops in spring

A téli időszakot követően szervezetünknek szüksége van a fizikai és mentális feltöltődésre, amelyet elsősorban a vitaminokban gazdag étrenddel biztosíthatunk. A tavaszi fáradtság nem egy betegség, sokkal inkább, azt jelzi, hogy a szervezetünk, mint az évszakok, télről a tavaszra vált át.

A télen felélt energiatartalékokat a testünknek pótolnia kell. Télen kevesebb napfényhez jutunk, majd tavasszal ez megváltozik és az átállás, megviseli a szervezetünket, mivel átmeneti zavart okoz az alvás és ébrenlét bioritmusában. A fény fokozza a szerotonin képződését, aminek hiánya kihat a testhőmérsékletre, hangulatra, az alvásra és az étvágyra is. A napsütés hatására ez az anyag, csak fokozatosan pótlódik a téli felhős időszak után. Mind ezek mellett a téli időszak étkezési szokásai is eltérőek, mint más időszakokban, hiszen jóval kevesebb szezonális zöldség és gyümölcsféléhez juthatunk hozzá, illetve a téli ünnepkörre sem a kalória szegény étrend a jellemző. A tavaszi fáradtság idején, sokkal fáradékonyabbak, bágyadtabbak és aluszékonyak vagyunk. Időként a fejfájás, szédülés és a ingerlékenység sem kizárt. A D vitamint a folyamatosan melegedő időjárásnak köszönhetően a napfénnyel is biztosíthatjuk. A napsütés kiváló feltöltődés a szerzetünknek, de ez egy lassú folyamat, hiszen a „téli időszámításra” beállt biológiai óránknak is idő kell, mire átáll a tavaszias, napsütéses gyorsabb ütemre. Bármennyire is furcsa, de ez egy fárasztó folyamat a szervezetünknek. Ahhoz, hogy ne legyenek kellemetlen tüneteink, és a közérzetünket ne befolyásolja negatívan, mozogjunk sokat, de természetesen mértékkel. Fontos a fokozatosság, főként, ha csak most kezdjük el. Lassan lehet már nagyobb sétákat és kerékpártúrákat tenni, ami kiválóan alkalmas a komolyabb mozgás felvezetésére. Az étkezési szokásainkon is változtathatunk, hiszen ha többször, de kevesebbet eszünk, nem terheljük a szervezetünket.

A lelkünk ápolása is sokat segíthet, amellett hogy többet tartózkodunk a szabad levegőn. Legyünk többet a családdal vagy látogassuk meg őket minél gyakrabban. A baráti találkozók is pozitív hatással lehetnek a jó kedélyünk helyreállításában, mert nem véletlen, hogy a nevetésnek gyógyító ereje van. A kirándulások ideje is lassan elérkezik a jó idővel, úgy hogy egy-egy hétvégi program is hatékony lehet. A hosszú távú előrejelzések szerint, fagyokra már nem igen lehet számítani, csak elvétve, az is csak az éjszakai órákban lesz várható. Március elejétől már 10 fok feletti hőmérséklet várható folyamatosan, úgyhogy használjuk ki a tavasz első napsugarait! 

TG, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto