Csongrád

A kormány támogatja a Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ kialakítását Csongrádon

A kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja a Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ létrehozását Csongrádon – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Csongrádon, a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégiumban tartott sajtótájékoztatón.

Új beruházás veszi kezdetét Csongrádon a kormány 2.4 milliárdos támogatásának köszönhetően. Az ütemezés szerint 2022. szeptemberében, a Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ a volt Síp utcai iskola épületében, fogja ellátni az 5 osztályos középszintű képzést. Az épület felújítására vonatkozó látványtervek már elkészültek, ennek átadó sajtótájékoztatóját tartották meg Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úr, Farkas Sándor képviselő úr és Bozó Gábor igazgató úr jelenlétében. A miniszter úr, ismertette a jelenlévőkkel, hogy a támogatott beruházás, a Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Csongrád fővonalú oktatási központ létrehozását szolgálja. A csongrádi oktatási központ jelenleg egyedülálló elméleti és gyakorlati képzést végez az országban, amely a védelmi ipari oktatást, és fejlesztéseket tartalmazza. Farkas Sándor térségünk képviseletében, szintén elismeréssel beszélt az új nagyszabású projekt kapcsán, hiszen ennek köszönhetően az ipari szféra is előtérbe kerül, illetve a munkaerő piacon is új lehetőségeket kínál. A Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium jelenlegi épületében megtartott tájékoztatót követően, a saját gyártású fegyverek is bemutatásra és kipróbálásra kerültek.

MTI/TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy csongrádi fiatal, segítsünk megtalálni Józsefet!

cs3-szerkeszto

Apad a Tisza: bezár a Körös-toroki strand!

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto