Vélemény

Moderari: A magyar katonák vére …

A hódmezővásárhelyiek polgármesterét sosem tartottam még csak közepes tehetségű politikusnak sem, de azt nem gondoltam volna, hogy teljesen alkalmatlan. (Valamit csak láttak benne a vásárhelyiek, ha már a nyakukba ültették?!)

A minap ez az ember a Partizánban, Gulyás Márton műsorában nyilatkozott.

Gulyás Márton politikai nézeteit – finoman szólva – nem osztom, de jó újságírónak tartom. Nyilván nem tud ő sem kibújni a bőréből, de politikai elkötelezettsége ellenére – vagy amellett – is tisztességes, alapos munkát próbál végezni.

No, szavamat ne felejtsem: Gulyás Márton szépen, kérdésről kérdésre kihúzta a hódmezővásárhelyiek Péteréből, hogy ő bizony miniszterelnökként a NATO kérésére szállítana Ukrajnának fegyvert.

Azt találta mondani az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje, „hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának”.

A „mindenféle segítség” elég tág fogalom, így Gulyás Márton tovább kérdezett: – „Akár katonait is?”

„Hát, hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.” válaszolta a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter.

Hát ennyi, és a szög kint is van a zsákból!

Nem elég baj az, hogy az ukránokat és az oroszokat összeugrasztják a szomszédban, de itt van nekünk egy olyan politikai tömörülés, amelyik a magyar katonákat simán háborúba küldené Ukrajna végtelen síkságain az orosz hadsereg ellen.

Nem kétséges számomra, hogy az egyesült ellenzék támogatói, szavazói sem szeretnék fiaikat az ukrán lövészárkokba küldeni egy olyan háborúban, amihez nekünk, magyaroknak semmi közünk.

A magyar katonák vére, élete nekünk szülőknek, nagyszülőknek sokkal drágább, mint Márki-Zay Péternek. Mi nem engedhetjük meg sem az Amerikai Egyesült Államoknak, sem a NATO-nak, hogy dönthessenek róla.

Soha! Érted-e Péter? SOHA!                                                                                                                      Moderari



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: Pénzszivattyú

cs3_szerk2

Horváth József: A hazát elárulni ezen a földön főbenjáró bűn

cs3_szerk2

Hámori Tamás: “Békések ligája”? Aha.

cs3_szerk2

Kőrösi Koppány: Legyen több Lölő, az országnak az az érdeke!

cs3_szerk2

Megszólalt a szakértő: Orbán ezzel az újítással berobbanthatja az ajtót

cs3_szerk2

Magyar Péter jobboldaliként hivatkozik magukra és tolja az ukránpárti lobbit Brüsszelben

cs3_szerk2

Stefan Streit: Nem tudok elmenni szó nélkül bizonyos dolgok mellett

cs3_szerk2

Stefan Streit: Megkezdődött a kutatás! Megkezdődött a sárdobálás!

cs3_szerk2

Olvasói levél: hogy lehet így füvet vágni?! Ilyen is csak Szentesen lehetséges

cs3_szerk2