Csongrád

Cserbenhagyásos gyermekgázolás Csongrádon

Egy kiskorú kerékpárost ütött el egy autó, majd a sofőr elhajtott a helyszínről Csongrádon, mondta a sérült gyermek édesapja.

A Szőlőhegyi utcán haladt három kerékpáros gyermek. Reggel az iskolába mentek, amikor a mögöttük érkező autó jobbra bekanyarodott a Fekete János utcába és eközben elütötte a 13 éves biciklis kislányt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A kerékpáros gyermeket a mentők kórházba szállították, a másik két gyermeknek nem esett baja.

A kiskorúaknak még mintegy jó 100 métert kellett volna megtenniük, hogy beérjenek az általános iskolába. Információnk szerint egy kamera felvette a balesetet, így a rendőrség ez alapján be tudja azonosítani az autóst.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A 4. helyen végeztek Topsi Bálinték a papi futsal Eb-n

cs3_szerk2

Elődöntőben a csongrádi Topsi Bálinttal felálló magyar papi futsal válogatott az Eb-n

cs3_szerk2

Hivatalos: A Jobbikban nevelkedett Varga Ferenc lesz Gyurcsány ’26-os indulója

cs3_szerk2

Ismét Szegeden tart előadást a csongrádi természetfotós

cs3_szerk2

Notre-Dame újjáépítését tanulmányozták a csongrádi Sághy diákjai

cs3_szerk2

Vonattal koccant egy autó Csongrádon

cs3_szerk2

A TikTok-ra „költözteti” a pedofil tartalmakat az aberrált csongrádi férfi

cs3_szerk2

Tele a gatya: egyik oldalát törölte, másikat „lecsupaszította” a csongrádi pedofil

cs3_szerk2

Jobb házasságban élni – Ismét Házasság Hete Csongrádon

cs3_szerk2