Belföld

Több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt

Drunk Man Vomit Party Hat Alcohol Abuse Hangover Concept

Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.

    Győrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak – emelte ki.
    A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét – írta Győrfi Pál.
    Az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve azt mondta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.
    A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be. Köztük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult – ismertette az M1 tudósítója.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot!

cs3_szerk2

Ellepik a rendőrök az utakat

cs3_szerk2

Farkas Sándor: új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat

cs3_szerk2

Földrengés volt Magyarországon

cs3_szerk2

Magyar Péternek elgurult a gyógyszere a Partizánban

cs3_szerk2

Nagy Márton: elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében

cs3_szerk2

Február 11-e, a 112-es segélyhívó nemzetközi napja

cs3_szerk2

Kiderült: a Tisza aktivistáit szituációs feladatokkal képzik – pofozkodásra is felkészítik őket

cs3_szerk2

Szentesre és Csongrádra is visszatérhetnek az árstopok?

cs3_szerk2