Mindszent Szegvár

Súlyos baleset Mindszent és Szegvár között

A mentők több órán keresztül küzdöttek megfeszített munkával azon középkorú mindszenti férfi életéért, aki balesetet szenvedett Szegvár határában.

A férfit stabilizálták, majd a helyszínről kórházba szállították, úgy tudjuk súlyos fejsérülésekkel. Az Audi személyautó Mindszent irányból tartott Szegvár felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy balra ívelő kanyarban letért az útról, majd fának csapódott.A jármű vezetője nem volt bekötve a biztonsági övvel, ezért a becsapódás után kirepült az autójából, ekkor szerezhette a súlyos fejsérüléseket. Az autóban volt egy gyerekülés is, ezért a mentőegységek nagy erőkkel fésülték át centiméterről centiméterre a baleset helyszínét, mivel az ülésben nem ült gyermek,így azt feltételezték, hogy az autóból ő is kirepülhetett. Végül kiderült, hogy a gyermek otthon biztonságban van, így felhagytak a keresésével. A műszaki mentést a szentesi tűzoltók végezték.

A helyszínen több órás útzár volt érvényben. A pontos körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

50 milliós útfejlesztés indul Szegváron

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Mindszenti diákok szavalatai csendültek fel a Petőfi-versenyen

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Krisz Rudi és Király Viktor ad ingyenes koncertet Mindszenten

cs3-szerkeszto

Családi történetek nyomában Mindszenten – múltidéző a művelődési központban

cs3-szerkeszto

Petőfi Est Mindszenten – 60 éves a Művelődési Központ

cs3-szerkeszto

Hosszabbított üzemidővel közlekedik a mindszenti komp

cs3-szerkeszto