Térség

Kigyulladt egy gyerekeket szállító autóbusz Hódmezővásárhelyen

Gyerekeket szállított az autóbusz amelyik kigyulladt Hódmezővásárhelyen a Nádor és a Visszhang utca kereszteződésében.

Az iskolajáratos busz a Nádor utcai iskolához tartott, megállt az utcában és a rajta utazó kilenc diák leszálláshoz készülődött.A gyerekek leszálltak a buszról, majd a sofőr indulni készült tovább egy tanulóval a másik iskolához. A busz vezetője elindult a járművel. Rögtön indulás után az autóbusz tűzjelző rendszere bejelezett, viszont akkor már füstölt a jármű. A buszvezető az egy diákot aki a busz hátsó terében tartózkodott rögtön kimenekítette és megkezdte a tűz oltását poroltóval miközben értesítették a tűzoltókat. A vásárhelyilánglovagok két fecskendővel érkeztek a helyszínre és megkezdték a jármű oltását és a visszahűtését.

Szerencsére a helyszínre vezénylet mentőknek nem akadt dolga, személyi sérülés nem történt. Az oltás idejére az utcát a rendőrség lezárta.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Figyeljetek egymásra! Vasárnap estétől extrém hideg várható!

cs3-szerkeszto

Béke, család, kiszámítható jövő – Szabó István szerint ez az emberek valódi igénye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Közös asztalnál a kistelepülések jövője – Fábiánsebestyénen egyeztettek a Magyar Falu Programról

cs3-szerkeszto

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Szabó István: működik a védekezés, de mindenkinek résen kell lennie + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Rég nem látott áldás ez a hó a mezőgazdaságban + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: A magyar családokra kell fordítani a forrásokat! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A régi tél emléke: szűkszavú, kemény és igaz

cs3-szerkeszto