Gazdaság

Magyarországon eddig példátlan értékű 5,5 milliárdos cigifogás

Egy ukrán bárkáról, valamint egy Pest megyei raktárból összesen 2,8 millió doboz, vagyis 57 millió szál adózatlan cigarettát foglalt le a NAV.

A csaknem 5,5 milliárdos – Magyarországon eddig példátlan értékű – fogás után négyen már letartóztatásban vannak. A csempészek hajója papíron bálás sót szállított a Dunán, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyenként 1300 kilós zsákok a só mellett több mint 2,3 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtenek. Munkatársaink a helyszíni információk elemzésével gyorsan eljutottak egy Pest megyei telephelyhez is, ahol hasonló körülmények között – sóval álcázva – további majd félmillió csomag csempészcigit találtak. Az ukrán származású magyar állampolgárokból álló szervezett csoport az elcsalt áfával és jövedéki adóval csaknem 4 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Az akcióban három személyt sikerült tetten érni, a negyedik gyanúsítottat szökés közben fogták el a pénzügyőrök. Mind a négyüket őrizetbe vették, a Szekszárdi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

Az akció külföldi szálait – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – az EUROPOL koordinálta.A NAV költségvetési csalás és pénzmosás meglapozott gyanúja miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.

Forrás: NAV

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megvan a fejlődési potenciál a szójaágazatban

cs3_admin

A borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

cs3_admin

Ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

cs3_admin

A sikeres mezőgazdaság jövője a digitalizáció és a robotizáció

cs3_admin

Nagy István: A gazdák az aszályban is számíthatnak a kormányra

cs3_admin

Magyarország a 22. a digitális fejlettséget mérő uniós index szerint

cs3_admin

44 százalékkal csökkent a műtrágya-értékesítés Magyarországon

cs3_admin

Euróban és dollárban is fizethetnek adót a cégek

cs3_admin

400 milliárd forintos gigaberuházás keretében új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább