Felgyő

Rekordszámú újszülöttet köszöntöttek Felgyőn

Második alkalommal kapnak emléktáblát és egy facsemetét azok a családok Felgyőn, ahová újszülött érkezik. Sorra érkeztek délután a babakocsit tologató büszke szülők és mellettük a testvérek, hiszen Felgyőn sok nagycsaládos lakos van. Nem ritka, hogy 5-6 gyermeket is nevelnek, Az előző átadáson 8 kisbabát köszönthettek, az elmúlt 1 évben pedig 18 kisbaba született, ami felgyői viszonylatban nagyon nagy szám. Október 21.-én egy napsütéses, de igen csak szeles délutánon, Borsos Ibolya a képviselő testület tagja nyitotta meg a rendezvényt, majd Szabóné Berkes Etelka alpolgármester asszony köszöntötte a babákat és a szülőket. A település nagyon büszke a sok újszülött csecsemőre, hiszen az elmúlt években sok fiatal költözött a faluba. Borsos Ibolya volt a kezdeményezője az eseménynek, hiszen mint mondta, más településeken is nagyon megható és felemelő, ha egy kisgyermeket köszönt a közösség, illetve a faültetés is nagyon szépen jelképez egy egész életutat. Így jött az ötlet a tavalyi évben, hogy ez a szép kezdeményezés Felgyőn is hagyománnyá váljon, de ilyen rekordszámú babára senki sem számított. A képviselő asszony arra is kitért, hogy nagyon szerencsés a település, mert közel van Csongrádhoz, nyugodt, jó a közösség és meg sem kell hirdetni egy üres ingatlant, szinte azonnal van rá vevő. A település infrastruktúrája és hogy 0%-os a munkanélküliség egyre vonzóbbá vált a fiatal generáció számára így szívesen költöznek Felgyőre, ennek is köszönhető ez a magas újszülött szám.

A helyi Önkormányzat és Horváth Lajos polgármester úr is nagyon kedvező lehetőségeket biztosít az itt élők számára, és az intézményrendszer is jól működik. Egy ekkora településen ahol közel 1100-an laknak valóban rekordnak számít a 18 újszülött, ami remélhetőleg tovább emelkedik majd a következő években. A kis facsemetéket, az önkormányzat kiszállította a családokhoz, akik már el is tervezték hová ültetik el őket. A kezdeményezés nem egyedülálló, hiszen térségünk több településén és városában is megemlékeznek ilyen módon az újszülött gyerekek érkezéséről, amit Felgyőn egy kis vendégséggel zártak, ahol a pattogatott kukorica és mini szendvicsek mellett igen csak jól esett a finom meleg tea is. 

Írta: TG, fotók: Cs3

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jól használják a szívüket a felgyőiek

cs3_admin

Napraforgót szállító teherautó és személygépkocsi ütközött Csongrád és Felgyő között

cs3_admin

25 év sikereit ünnepelte a Grow Group

cs3_admin

Az ország legjobbjai között a felgyői Profi-Tom Zöldségtermelő Kft.

cs3_admin

Megkezdődött a Felgyőt Tömörkénnyel összekötő útszakasz építése (képgalériával)

cs3_admin

Súlyos sérültet mentettek a tűzoltók egy felgyői sertéstelepen

cs3_admin

Zakar Eszti újabb nagy futása

cs3_admin

Súlyosan megsérült egy elektromos kerékpárral közlekedő idős ember Felgyőn

cs3_admin

Palacsintafesztivál felgyői módra

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább