Vélemény

Hámori Tamás: Békemenet

Liberális barátaink, akik gyakran tagadják a járványt, most őszintén aggódnak a Békemenet miatt. Természetesen nem a politikai része okán (á, dehogy…), hanem mert majd jól megfertőzzük egymást.Egy szabad téren sétálva. Ahol semmivel nem leszünk nagyobb veszélyben, mint bármilyen rendezvény nélkül mondjuk a Rákóczi úton gyalogolva.Érdekes módon, amikor Dobrev úrasszony sokkal alacsonyabb átoltottság mellett országjárt, nem aggódtak. Amikor Gyurcsány zárt térbe csődítette össze itt, Szentesen is a híveit, akkor sem volt aggály. Az más.Nos, köszönjük a törődést, de ha tényleg jót akarnak, inkább beszéljék rá a megrögzött oltáselleneseket álláspontjuk megváltoztatására! Akik még mindig olyasmiket kántálnak, az oltás népirtás. Miközben nem tűnik fel nekik, hogy mi oltottak még mindig itt vagyunk, és nem irtódtunk ki. Persze, téveseszmében vergődőket nem szokta befolyásolni a valóság. Ez van.

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: Október 23-ra

cs3_admin

Pilhál György: Heti színes

cs3_admin

Hámori Tamás: Bocsánat, megint számok jönnek!

cs3_admin

Bálint Botond: A “zöldek” a legnagyobb környezetszennyezők és a hülyeségük már az életünket fenyegeti

cs3_admin

Rákay Philip: Dobrev szerint „a lopott vagyont el kell kobozni, bármikor is történt”

cs3_admin

Ircsik Vilmos: Egy igazáért küzdő nemzet védelmében

cs3_admin

Volner János: Néhány felvetés Márki-Zay úgynevezett „jobboldaliságával” kapcsolatban

cs3_admin

Moderari: Kilégzés…

cs3_admin

Moderari: Klímavédelem EU-s módra, avagy klímavészhelyzet Brüsszelben is van

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább