Térség

Szeged nem engedélyezte a “Gyurcsány-terrort” bemutató kiállítást

Szeged önkormányzata közlekedési okokra hivatkozva nem engedélyezte a 2006-os “Gyurcsány-terrort” dokumentáló Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítás bemutatását a csongrádi megyeszékhelyen – jelentette be a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője pénteken Budapesten.

    Ifj. Lomnici Zoltán szerint ez a példa nélküli döntés a gyülekezési jog, a szólás- és véleményszabadság súlyos elnyomását jelenti, ami régóta működő baloldali módszer. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy a kiállításnak helyet adó kamion beállása a tervezett belvárosi helyszínre veszélyeztetné a sétálóutca gyalogosforgalmát – ismertette.
    A szóvivő elmondta: nem mondanak le arról, hogy – várhatóan tavasszal – újra megpróbálják eljuttatni Szegedre a vándorkiállítást.
    Egyben feltette a kérdést: mit vár a szegedi polgármester a tárlat bemutatásának megakadályozásáért Gyurcsány Ferenctől cserébe?
    Ifj. Lomnici Zoltán arról is szólt: a szervezőket is meglepte a tárlat iránti érdeklődés, több olyan város is jelentkezett a bemutatás szándékával – például Sopron és Bicske -, amely az eredeti tervek szerint nem szerepelt a vándorkiállítás állomásainak sorában.
    Végül hangsúlyozta: annak ellenére megtartják az október 23-ára tervezett békemenetet, hogy a baloldal megpróbálja súlyosan korlátozni a gyülekezés, szólás- és véleményszabadságot, illetve a baloldali sajtó elhallgatja a “Gyurcsány-terrort”. A békemeneten ’56 hősei mellett a 2006-os “Gyurcsány-terror” áldozatairól is megemlékeznek – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
    A CÖF-CÖKA szervezésében, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére szeptember 18-án útjára indított vándorkiállítást egy kamion rakterében rendezték be, és több mint húsz településen látható október 23-áig. A kamionon a kiállítás címe mellett az őszödi beszédből vett idézet szerepel: “Hazudtunk reggel, éjjel meg este”, illetve a “Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!” felirat. A kiállított tárgyak között gumilövedék, könnygázgránát kilövésére alkalmas karabély, akkori rohamrendőr egyenruha látható, továbbá öt televíziós képernyőn vetítik a 2006-os tüntetések felvételeit, a résztvevőkkel készített interjúkat. Eközben a hangszórókból az őszödi beszéd szól.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2