Belföld

Kapacitásbővítő pályázatra jelentkezhetnek a kkv-k

A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Megjegyezte: a forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek.
    A támogatás azok a cégeket illeti meg, amelyek vállalják, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább 3, legfeljebb 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest – ismertette az államtitkár.
    Bodó Sándor elmondta azt is, hogy egy munkavállalóra maximum 4 millió forintot igényelhetnek a  vállalkozások. A munkavállaló bérköltségét 8 hónapig finanszírozzák a program keretében, de a társaságnak vállalnia kell, hogy még további 8 hónapig foglalkoztatja a pályázat segítségével felvett dolgozókat. A támogatás maximum bruttó 309 ezer forint havi jövedelmet és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fedezi – tette hozzá.
    A vállalkozás a bérköltség 30 százalékának megfelelő összeget fordíthatja eszközbeszerzésre, immateriális javakra – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Emellett arra is kitért, hogy amennyiben a pályázat segítségével alkalmazott új munkaerő regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, bizonyos esetekben 40 százalékra emelkedik.
    A program 4000 embernek segíthet a munkába állásban – hangsúlyozta az államtitkár.
    A kormány kiemelten kezeli a kkv-kat, azaz a 250 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező cégeket ugyanis a foglalkoztatottak több mint kétharmadának biztosítanak munkát Magyarországon – mutatott rá Bodó Sándor, hozzátéve: a kkv-k támogatására a kormány évente többszáz milliárd forintot fordít különböző programok, kedvezmények formájában.
    Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon 4,7 millióan dolgoznak, az ország “egy lépésre van” a teljes foglalkoztatástól, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alá csökkent.
    A pályázatról bővebben az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján, a munka.hu internetes oldalon és az ofa.hu-n tájékozódhatnak.
    Budainé Kovács Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár informatikai elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pályázatra jelentkezni a kincstár oldalán december 31-ig, a keret kimerüléséig lehet. A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.
    A bértámogatás 60 százalékát előlegként fizetik ki az elbírálást követően gyakorlatilag azonnal – tájékoztatott az elnökhelyettes. A nyertes pályázónak 90 napja van új munkavállalót felvenni; ennek igazolását követően a megítélt bértámogatás fennmaradó részéhez is hozzájuthat – tette hozzá, jelezve azt is, hogy maximum 60 napon belül feldolgozzák a benyújtott kérelmeket.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor megszólalt az aranykonvojügyről: „Ez szégyen!”

cs3-szerkeszto

Gyanúsított lett Magyar Péter a telefonlopási ügyében, vallomást is tett

cs3-szerkeszto

Ismét emelkedett a benzin ára

cs3-szerkeszto

Kemény üzenetet kapott Magyar Péter: a Fidesz szerint a Tisza falnak vezette a gazdaságot, most adót emelne – ez magyar munkahelyekbe fog kerülni

cs3-szerkeszto