Gazdaság

Rekord magas lehet a gazdasági növekedés az idén

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekord magas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.

A tárca becslései szerint 7-7,5 százalék közötti növekedés lehet 2021-ben.
    A világgazdaság növekedési motorjai újraindultak a meghozott gazdaságpolitikai intézkedésekkel, így 2021 már a növekedés jegyében telik – mondta.
    Kilenc olyan uniós ország van, amelyik elérte a válság előtti állapotot, ezen kevesek közé tartozik Magyarország is – tette hozzá.
    A gazdaság újraindulását a munkaerőpiaci helyzetkép jól tükrözi: soha nem dolgoztak annyian, mint most, amikor meghaladta a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma. Március vége óta a tárca heti gazdasági indexe (HGI) folyamatos növekedést jelez; július és szeptember között átlagosan 6,3 százalékos növekedést mutat.
    Azért volt erős a magyar gazdaság teljesítményének felpattanása, mert mind monetáris, mind fiskális oldalról jelentős intézkedések történtek. A gazdaság újraindítására hozott intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki 2020-ban – jelezte. A 7,5 százalékos költségvetési hiánycélt uniós összevetésben átlagosnak nevezte a pénzügyminiszter, és megjegyezte, a gazdaság-újraindítási akcióterv több mint 13 ezermilliárd forinttal segíti a vállalkozásokat és családokat 2021-ben és 2022-ben.
    Kitért arra, hogy a hitelminősítők elismerik az ország teljesítményét, eredményes volt a gazdaságpolitika, az ország sérülékenysége folyamatosan csökkent. A Moody’s-tól pénteken este pozitív visszajelzést vár. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság saját erejéből oldotta meg a járvány miatti teljes leállás kihívásait.
    A digitalizáció szerepe jelentős lesz – jegyezte meg hozzátéve, hogy a járvány előremozdította a fejlődést. Megemlítette ugyanakkor, hogy négy fókuszterületen gyorsítani kell Magyarországon a digitalizáció fejlődését: a digitális készségek fejlesztésével, a közszolgáltatások digitalizációjával, az egészségügy digitalizációjával, és a digitális eszközök használatát terjeszteni kell a kkv-k körében. A digitalizációt a kormányzati politika három legfőbb prioritása közé kell emelni – mondta Varga Mihály.
    Kockázatot jelent a tárcavezető szerint a fiskális egyensúly, a korábbi nagy hiányok ledolgozását követően mostanra egyensúlyhoz közeli a külfölddel szembeni finanszírozási képesség, a járvány ellenére. Az államnak vissza kell fognia a költekezést, arra kell törekedni, hogy folyamatosan csökkenő legyen az államadósság. A háztartások adóssága alacsony uniós összevetésben, a vállalatoké a középmezőnybe tartozik – mondta.
    A fiskális politikának arany középúton kell maradnia, ezt a következő időszak fő célkitűzései közé sorolta.
    Arról is beszélt, hogy az uniós források körüli viták csillapodnak, és remélte, hogy megegyezés születik a kérdésben.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A magyar gazdák támogatásai az idén is biztosítottak

cs3_admin

Varga Mihály: Magyarország sikeresen bocsátott ki devizakötvényeket

cs3_admin

Magyarországon évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő

cs3_admin

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és nagy nyereséggel fejezi be a hetet is

cs3_admin

Az online üzletek 43 százaléka uniós szabályokat sértett az adventi időszakban

cs3_admin

Megválasztották az ország legjobb pálinkáit

cs3_admin

Meghosszabbította az agrártárca a tanyafejlesztési pályázatot

cs3_admin

Megvan a fejlődési potenciál a szójaágazatban

cs3_admin

A borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább