Belföld

Orbán Viktor: a vírus ellen csak az oltás segít

Azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít és az oltatlanok életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat. – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor a vakcina felvételére bíztatott és elmondta, hogy a lezárás ellen érvel, az utolsó pillanatig, ameddig lehet, ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni.

A vírus ellen csak az oltás segít, az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve


    Orbán Viktor hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások igazságtalanok lennének azzal a 6 millió emberrel szemben, akik beoltatták magukat, ezért ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja.
    Elmondta, azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít. A probléma az, hogy van olyan magyar, aki ezt elhiszi és van, aki nem – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: az előbbiek az oltás révén biztonságban vannak, baj az utóbbiakkal van, mert ők életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat.

Regisztráció oltásra: www.vakcinainfo.gov.hu

Online időpontfoglaló: www.eeszt.gov.hu

A delta vírusmutáns terjed, de mindenkinek van elegendő vakcina


    Orbán Viktor – a vakcina felvételére bíztatva – arról beszélt: ellenállásba ütközik az oltás kötelezővé tétele, legfeljebb az egészségügyben dolgozók esetében fogadják el azt el az emberek vagy oly módon, hogy a munkáltatók terelhessék az oltás felé alkalmazottaikat. Ezen túl a magyar nem tűri el, hogy beleavatkozzanak az életébe, és ezt a kormánynak tudomásul kell vennie – tette hozzá a miniszterelnök.
    Jelezte: év végéig 17-18 millió dózisnyi oltóanyag lesz raktáron, bárki beolttathatja magát. Orbán Viktor annak a vélemények adott hangot, hogy nem korlátozható az oltató többség a nem oltató kisebbség miatt, hiszen az előbbiek mindent megtettek, amit lehet, hogy szabadon élhessenek.
    A lezárás ellen érvelek, az utolsó pillanatig, ameddig lehet – fogalmazott, hozzátéve, ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni.

Harcolni kell a 13. havi nyugdíj gyorsabb visszaállításáért

  Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák – mondta Orbán Viktor.

  A kormányfő aláhúzta, azért kell harcolni, mert “hitelből, meg hozomra nem szabad sem bért, sem nyugdíjat emelni, a mögött teljesítménynek kell lennie”.
    “Harcolok azért (…), hogy én úgy tudjak odaállni a következő választásra az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi az utolsó fillérig odaadtuk” – mondta.
    A kormány feladatai között említette, hogy jóvá téve elődeik hibáját, adjanak vissza legalább egyhavi fizetést és legalább egyhavi nyugdíjat.

Jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

 A kormány tárgyal a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről, és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.

Jövőre magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-korszakban az átlagbér volt

Orbán Viktor úgy nyilatkozott: “elég példátlan a modern nyugat-európai gazdaságokban” a jövő évre tervezett, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés, amelynek hatásait a kis- és középvállalkozásoknál adócsökkentéssel ellensúlyozzák.
    A miniszterelnök végeredményként azt említette, hogy jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

Az újraindítás eredményes, ezért a kormány már dolgozik a családi adó-visszatérítés szabályain


    Orbán Viktor megemlítette: a gazdaság újraindítása minden várakozást felülmúlóan sikerült, komoly esély van 5,5 százalék fölötti növekedésre, így el kell dönteni, mi legyen a többlettel. A legigazságosabb visszaadni a befizetett szja-t a gyermeket nevelő családoknak, köztük a kisvállalkozóknak – mondta.

A Budapesti Demográfiai Csúcsról és a családok támogatásáról

    A miniszterelnök szólt arról is, a kormány mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnnyel is járjon a családalapítás, és akinek gyereke van, jobban éljen annál, mint akinek nincs.
    A Budapesti Demográfiai Csúcsra “eljöttek a barátaink”, megindult egy vita Európa sorsáról, aminek a legfontosabb pontja az, lesz-e jövő, vagyis gyerek. Európa jövője nem az iparban, nem a zöldítésben, nem a digitalizációban van, ezek, persze, mind fontos dolgok, a jövő a gyerekekben van – jelentette ki a kormányfő. Ezért nem szabad elfogadni, hogy munkaerőimporttal és migránsokkal pótolják a következő nemzedék hiányzó tagjait – emelte ki.
    Ha a saját országunkat és a saját világunkat akarjuk látni Európa jövőjeként is, akkor család és gyermekek kellenek – tette hozzá Orbán Viktor, megjegyezve, “a Nyugat ebben a pillanatban nem képes saját magát fenntartani”.
    A miniszterelnök szerint egy, de inkább két évtized folyamatossága mutatja majd meg, sikeres-e az Európában példátlan magyar családpolitika, ám az adatok alapján “még csak félúton vagyunk, de a jelek bíztatóak”.

Ez a kormány azon dolgozik, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen


    A kormány családpolitikai céljairól szólva a miniszterelnök kiemelte: a fő gondolat az, hogy – akárcsak a modern kort megelőzően – akinek gyereke van, az jobban éljen, mint akinek nincsen. Márpedig ha a kormány nem segít adó és támogatási rendszerrel, munkaerőpiaci szabályozással, ami segíti a gyermeket vállaló nők jobb életét, a család és a gyermekvállalás mögötti gazdasági motívum el fog tűnni.
    Kell gazdasági motiváció is ahhoz, hogy a fiatalok korán, kellő komolysággal elkötelezzék magukat a családi élet mellett. Ehhez a kormánynak kell segítséget adnia – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, ha sikerül a mély emberi meggyőződést összekapcsolni egy anyagival, akkor “Magyarország jövője biztosítva van”.
    Az LMBTQ-emberekről szólva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, megérti őket, “nekik is kell hely a nap alatt”, de “a csekély számú kivétel nem lehet az általános szabályozás alapja”. Azt nem fogadjuk el, hogy ők akarják a mi gyerekeinket nevelni, hát azokat majd mi neveljük – fogalmazott Orbán Viktor.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hatvanöt évvel ezelőtt cserbenhagyták a magyarokat

cs3_admin

Baleset a 4-es számú főúton

cs3_admin

Csaknem 8,5 milliárd forint jut a tanévben iskolatej-, iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programra

cs3_admin

Több mint ezer határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

cs3_admin

Farkas Sándor: megerősítette a családi gazdaságokat a kormány

cs3_admin

Orbán Viktor: A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot

cs3_admin

Stabil Fidesz-előnyt mérnek a közvélemény-kutatók

cs3_admin

121 településen nyílik új kisbolt a Magyar falu program révén

cs3_admin

Október 15-én kezdődnek az őszi érettségik

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább