Csongrád

„Itt közlekedem, vigyázz rám!” megyei rajzpályázat csongrádi nyertesei

A tanévkezdés elejére időzítették az „Itt közlekedem, vigyázz rám!” elnevezésű gyermek rajzpályázat eredményhirdetését. A megye 7 járásából érkezett, nagy számú pályamunkák közül Giricz Abigél 1. helyezést, testvére Giricz Gábriel 2., Deák Nóra pedig 3. helyezést ért el.

A jutalmak mellett a győztes táblái kihelyezésre kerülnek az adott járásban. A megyében közel 200 ilyen gyermekrajzokból készült tábla fogja felhívni a figyelmet a biztonságos közlekedésre.A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közös munkája kapcsán sajtótájékoztatót is tartottak. 

Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy egy nyertes Európai Uniós pályázat első mozzanata ez a rajzverseny. A megye összes települését célzó rajzpályázat a biztonságos közlekedésre hivatott felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy a veszélyes átkelőhelyek környékén közlekedjünk lassabban, óvatosabban.Nagy Tiborné rendőr alezredes, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője beszélt a tanévkezdéskor jelentkező veszélyekről, valamint iskola rendőre programról.M. Toronykőy Márta rendőralezredes, Vad Róbert rendőrőrnagy, valamint a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, Batiz István a baleset megelőzés fontosságáról mondták el gondolataikat.

Az értékes díjak átadása után, ünnepélyes keretek között, együtt helyezték ki az első gyermekrajzzal ellátott táblát Szegeden Gémes László elnök, Nagy Sándor alpolgármester és Nagy Tiborné alezredes.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Futóláz Csongrádon, rekordlétszámmal és rengeteg újdonsággal érkezik a Fussuk le! Félmaraton fesztivál

cs3-szerkeszto

Újabb sikeres robotika programot zárt Csongrádon a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

cs3-szerkeszto