Belföld

Az új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek

Keszthely, Hungary, pedestrian zone

A 2027-ig tartó új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban.

    A miniszter elmondta, hogy a kormány a fejlesztéseket a TOP Plusz program keretében fogja össze, a www.palyazat.gov.hu oldalon már elérhetőek az első felhívások tervezetei. Ezek épület-korszerűsítésekkel, óvodák és bölcsődék fejlesztésével, valamint a fenntartható közlekedéssel kapcsolatosak – tette hozzá.
    Emlékeztetett: a TOP program az előző fejlesztési ciklusban kiemelkedően sikeres volt: több mint kétezer település tervei nyertek támogatást 1600 milliárd forint értékben. A fejlesztéseknek köszönhetően többek között 800 kilométernyi út újult meg, 14 ezer bölcsődei férőhely létesült és közel 1500 kilométeren épült kerékpárút – ismertette. 
    Az új pályázatokhoz várják az érintettek észrevételeit. A cél az, hogy az első felhívásokat már idén ősszel meg tudják jelentetni. A fejlesztések így minél hamarabb hozzájárulhatnak a települések fejlődéséhez és a gazdaság újraindításához – mondta Varga Mihály.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Varga Mihály: a második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is maradnak a kötelező akciók

Szabó Viktor

Magyar mezőgazdasági szakmai szervezetek az ukrán gabonaimport újbóli korlátozását kérik az uniótól

Szabó Viktor

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szabó Viktor

Belügyminisztérium: a pedagógus átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul

Szabó Viktor

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

Szabó Viktor

Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi

Szabó Viktor

Már egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok

Szabó Viktor

Napelemesek figyelem! Kocsis Máté az éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább