Belföld

Csaknem 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

group of graduated students back view

Már csaknem 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-t .

    Felidézték: a kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomájukat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki.
    Emlékeztettek: a kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a “beragadt” diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki.
    A járványhelyzet az elmúlt tanévben is megnehezítette a nyelvtanulást a hallgatók számára. A védelmi intézkedések a szokottnál szűkebbre szabták a vizsgaalkalmakat. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz számos megkeresés érkezett közvetlenül fiataloktól, ifjúsági és hallgatói szervezetektől. A közösségi élet újraindításért felelős operatív törzs a nyelvvizsgamentesség meghosszabbítását javasolta a kormánynak – ismertette a tárca.
    A gazdaság újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra. Így végül azok az egyetemisták is átvehetik a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával – tudatták.
    Az ITM a közleményben arra kéri az egyetemi hallgatókat, hogy ha még nem tették, a jelenléti oktatásban megkezdett tanév zavartalan folytatásáért olttassák be magukat.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Varga Mihály: a második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is maradnak a kötelező akciók

Szabó Viktor

Magyar mezőgazdasági szakmai szervezetek az ukrán gabonaimport újbóli korlátozását kérik az uniótól

Szabó Viktor

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szabó Viktor

Belügyminisztérium: a pedagógus átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul

Szabó Viktor

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

Szabó Viktor

Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi

Szabó Viktor

Már egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok

Szabó Viktor

Napelemesek figyelem! Kocsis Máté az éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább