Felgyő Tömörkény

Megkezdődött a Felgyőt Tömörkénnyel összekötő útszakasz építése (képgalériával)

Évek óta megbeszélés tárgyát képezi a Felgyőt Tömörkénnyel összekötő útszakasz kiépítése. A tervek már korábban elkészültek, de a kivitelezés váratott magára.

A két település között több összefonódás is van, mi több nagyon jó a kapcsolat minden téren. Ennek is köszönhetően az előkészületi munkálatok elkezdődtek, olyannyira, hogy a közel 2 kilométeres szakaszon a tükör kimunkálása elkészült, és a napokban a geotextília leterítésénél tartanak a munkálatok. A több mint 100 millió forintos beruházás több szempontból is fontos a két település számára, hiszen sok az átjáró munkaerő és így nem kell a Csanyteleken átvezető hosszú szakaszon végig menni, közvetlenül be lehet csatlakozni Felgyőről a Majsai út végén. Ez lényegesen megrövidíti nem csak az időt, hanem a távolságot is.

A szilárd burkolattal ellátott útszakasz 3.5 méteres útkoronával lesz ellátva két oldalán kisebb vízelvezető árkokkal kiépítve. Ezt a beruházást Horváth Lajos Felgyő község polgármestere és Tömörkény község polgármestere Bánfi Sándor is nagyon szorgalmazta, hiszen mind a két településen lényeges gazdasági fellendülés tapasztalható. Az utak minőségére is nagy hangsúlyt fektetnek, így a biztonságos közlekedés is adott lesz ezen a szakaszon is.

Felgyőn meglehetősen sok a külterületi lakosok száma, így nekik is könnyebbé és biztonságosabbá válik a közlekedés, nem beszélve az iskolába és óvodába járásról. Az idős emberek járművekkel való látogatásában is nagy segítséget nyújt majd. A munkálatok folyamatosak, várhatóan egy hónapon belül be is fejeződnek, ami egy újabb kapocs lesz a két település között, a lakosság életminőségének javítása érdekében.

TG, fotók: Cs3


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nótaszótól volt hangos Felgyő

Szabó Viktor

Egymilliót lőttek a Jerringen

Szabó Viktor

Gondatlan emberölés miatt indított eljárást a rendőrség a tömörkényi tragédia ügyében

Szabó Viktor

Szörnyű tragédia: egy gyerek holttestét találták meg Tömörkényen – Frisstíve!

Szabó Viktor

Lőporos volt a levegő a pedagógus napon Felgyőn

Szabó Viktor

Exkluzív interjú az év lótenyésztőjével, a felgyői Kacziba Pállal

Szabó Viktor

Óriási büszkeség: csongrádi lovasember lett az év tenyésztője

Szabó Viktor

Retro Majális Felgyőn

tk_arpad

Felgyőn már 10 éve szól a nóta

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább