Kistelek

Megváltozott a forgalmi rend a Kisteleki Általános Iskolánál

A Kisteleki Általános Iskola új szárnyának építése és bővítése miatt egészen a munkálatok befejezéséig az iskolai tanévben tanítási napokon megváltozott a forgalmi rend, és forgalmi korlátozások léptek életbe az iskola környékén.

Ennek értelmében:

– a Petőfi utca felől az iskolába sem gépjárművel behajtani, sem gyalogosan belépni az építkezés ideje alatt nem lehetséges, mivel az lezárásra került.

– Minden hétköznap, illetve munkanap reggel 07.00 óra és 08.00 óra közötti időben a Bercsényi utca az Árpád utca felől a Fekete József (Hantház) utcáig egyirányú lesz.

– Szintén ebben az időben, minden hétköznap, illetve munkanap reggel 07.00 óra és 08.00 óra között

– A Fekete József (Hantház) utcából a Bercsényi utcára csak balra lehet kikanyarodni.

– A Bercsényi utcában az iskola előtt az úttesttel párhuzamos parkolás 30 méteres szakaszon tilos.

A közlekedést polgárőrök segítik.

A város vezetése ezúton is kéri a lakosság türelmét az építkezés ideje alatt, valamint arra hívja fel a figyelmet, hogy a közlekedés során fokozottan figyeljenek a gyermekekre, mivel a kérdéses időben ugyan ezen útvonalon nagy számban fognak gyalogosan, illetve kerékpárral közlekedni.

kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

Új benzinkút épül Kisteleken

Szabó Viktor

7 nap alatt 9 bűncselekményt követett el egy férfi Kisteleken

Szabó Viktor

A csongrádi fogorvos, akitől csak a szorítóban kell félni – íme Dr. Gyulai Balázs! – VIDEÓ!

Szabó Viktor

Pénztárcatolvajt fogtak a kisteleki rendőrök

Szabó Viktor

Zsótér Donát a pályafutásáról mesélt a kisteleki focitáborban

Szabó Viktor

Ingyenes kerékpárregisztráció lesz Kisteleken

Szabó Viktor

Pénteken eső, szombaton csillag hullott Felgyőn

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább