Belföld

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos vasárnap a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Maróth Gáspár elmondta: másfél évvel ezelőtt bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését.
    Az új magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták a kecskeméti rendezvényen.
    A kormánybiztos elmondta, már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.
    Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: “végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának”. Az altábornagy szerint a prototípusok “több mint ígéretesek”. Mint mondta, olyan új innovációt testesítenek meg, amely “a 21. századba repíti” a magyar kézifegyvergyártást.
    A parancsnok kiemelte, hogy a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, hiszen visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárba, és azok alapján dolgoznak tovább a mérnökök. Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.
    Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van.
    Kiemelte: ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, amelynek szabadalmát is bejegyezték. A vezérigazgató azt mondta: bizakodóan néznek a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatják majd a fejlesztést.

MTI

Fotó: Facebook/Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Hivatalos


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Kövér László: ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább