Csongrád

Nemzetközi egészségnapot szervezett a 30 éves Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

Az idén 30 éves Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete kilencedik alkalommal szervezte meg a nagyszabású nemzetközi egészségnapját a csongrádi fürdőben, ahová változatos programokkal várták az ország minden pontjáról és határon túlról is a nagycsaládokat.

Az eddigi hagyományoknak megfelelően a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete 9. alkalommal rendezte meg azt a nemzetközi egészségnapot, amelyen, a határon túli egyesületek és családok szinte már otthon érzik magukat. A Csongrádi Gyógyfürdő évek óta biztosítja a helyszínt ehhez a nagyszabású találkozóhoz, amelyre az ország minden pontjáról és határainkon túlról is szép számmal érkeztek vendégek. Erősné Szabó Mária a csongrádi egyesület elnöke, méltán büszke, hiszen az országban létező minden egyesülettel kapcsolatban állnak és a határon túli Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével is 20 éves kapcsolatot ápolnak. A kivételes kapcsolattartásnak köszönhetően az idei rendezvényre is ellátogattak, számos családdal, de érkeztek Makóról, Nyíregyházáról, Domaszékről és még számos közeli és távoli településről is az egyesületekhez tartozó családok. A határon túlról itt voltak még a Vajdaságiak, és a Felvidékről is számos egyesületi tag érkezett Csongrádra. A délelőtt teljes mértékben az egészség tükrében zajlott, hiszen a csongrádi EFI munkatársai az idei évben is tartottak állapotfelérést, amely lelki segítséget nyújtó tevékenységgel is kiegészült. A sport az egészség szerves része, ami elmaradhatatlan volt ezen a napon, mivel az uszoda már önmagában is a vizes sportok szerelmeseinek helyszíne, de volt vízi torna és minden más, ami megmozgatta a fáradt izmokat. A nap további része is az egészség fókuszában zajlott. A vendégek megismerkedhettek a fermentálás, azaz a tartósítószer mentes befőzés fortélyaival, sőt meg is kóstolhatták ezeket a gyümölcsöket és zöldségeket. A méz is igen népszerű volt a nap folyamán, hiszen számtalan ízesítésben és formában kóstolhatták meg a látogatók. A spontán találkozás és új ismeretségek mindig szolgának egy kis meglepetéssel vagy éppen hoznak egy váratlan fordulatot, az egyébként kiválóan szervezett eseményhez. A Kondorosi Egyesületnél vendégeskedő erdélyi táncosok is vendégként voltak jelen, de ha már  eljöttek tartottak egy spontán bemutatót amely fergeteges hangulatot varázsolt a Csongrádi Gyógyfürdő rögtönzött táncterére. A Csongrádi Tűzoltók statikus és dinamikus bemutatója sem tudta azt a szikrát eloltani, amit a hangulat megteremtett, sőt egy hatalmas habfürdővel még be is habozta a vizes teret. Minden évben nagyon várjuk ezt a napot, mondta el a csongrádiak elnöke, hiszen  a nagycsaládosok már nem szegény hanem boldog családokként vannak a köztudatban és ebben nagyon sok munka van az egyesületek részéről. Boldogok vagyunk, amikor találkozunk, hiszen életre szóló barátságok köttetnek gyerekek és felnőttek között, iszonyatosan jól tudunk együttműködni a barátságnak és az egymásra figyelésnek köszönhetően, és akár mennyien is vagyunk, és akárhányan is leszünk, mi mindannyian EGY nagycsalád vagyunk ezen a napon.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elindult a Csongrádi konzultáció

Szabó Viktor

Égett egy személyautó Csongrádon

Szabó Viktor

Újabb rangos elismerést zsebelt be a csongrádi fotós

Szabó Viktor

Újabb gyöngyszem került elő Gyurcsány csongrádi jelöltjéről

Szabó Viktor

Szúnyoggyérítés lesz Csongrádon

Szabó Viktor

A DK „biszbasszárusa” bejelentkezett „polgi jelöltnek” Csongrádon

Szabó Viktor

Leung Ting Wingtsun Kungfu iskola indul Csongrádon

Szabó Viktor

A szentesi és csongrádi pedagógusok is ismerkedhettek a mesterséges intelligenciával

Szabó Viktor

Feszítővassal támadt egy férfi egy csongrádi házra

Szabó Viktor