Belföld

Több mint 7,5 milliárd forintnyi támogatásra pályázhattak a Magyar falu programban önkormányzatok

Több mint 1100 nyertes pályázat keretében, több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapnak a kistelepülési önkormányzatok a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Gyopáros Alpár az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint azt mondta, a programban most négy kategóriában lehetett pályázni.
    Járdaépítésre egymilliárd forintot biztosít a kormány 235 nyertes pályázónak; a maximálisan elnyerhető keretösszeg erre a célra ötmillió forint volt.
    Orvosi eszközök beszerzésére félmilliárd forintot fordítottak 285 nyertes pályázó számára. Kifejtette, hogy a Magyar falu programban több száz orvosi rendelő újult vagy újulhat meg és több mint 1600 települést támogattak orvosi eszközök cseréjével.
    Hozzátette, hogy a Magyar falu programban az 5000 fő alatti települések pályázhatnak, amelyekből mintegy 2800 van Magyarországon, így lassan minden településen megújulhatnak az orvosi eszközök.
 A harmadik pályázati kiírásban a kommunális eszközök beszerzését támogatták 3,1 milliárd forint értékben és ebben a kategóriában 382 önkormányzat nyert.
    Hozzátette, hogy 2019 óta már 1500 kistelepülés nyerhetett ezzel a céllal támogatást, amely összértéke meghaladja a 12 milliárd forintot.
    A negyedik kiírásról elmondta: a falu- és a tanyagondnoki szolgálatok buszbeszerzését támogatták hárommilliárd forint összértékben. A pályázaton 208 település nyert.
    Hozzátette: 2019 óta 800 buszt cseréltek le vagy vásároltak több mint 11 milliárd forintért, ami azt jelenti, hogy az érintett települések mintegy felén segítettek már.
    Közölte azt is, idén már több mint tizennégy pályázatot írtak ki, amelyek közül tizenháromban eredmény is született. 2019 óta egyébként 19 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki a Magyar falu programban, amelyek összértéke majdnem 200 milliárd forint.
    “Ez egy elég szép összeg, ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy a Magyar falu program a hazai vidékfejlesztés zászlóshajójává nője ki magát” – fogalmazott Gyopáros Alpár, hozzátéve, a jövő évi költségvetésben még az ideinél is magasabb összeg áll rendelkezésre a programra.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto